Mary Burke
Ez lesz életem legszebb karácsonya, és egyben az első közös is Sebastiannal. Már két éve egy párt alkotunk, de az összeköltözéshez, még egy fél éve jutottunk el. Így ez lesz az első közös karácsonyunk a közös otthonunkban, és úgy érzem az egyik legboldogabb is, hisz olyan ajándékkal készülök neki, ami hatalmas örömöt okoz neki.
Megbeszéltük, hogy miután hazajön együtt feldíszítjük a fát, és a mai estét együtt töltjük, holnap pedig elutazunk haza a szüleimhez, ott eltöltünk egy napot és aztán utazunk azonnal az ő szüleihez is, hogy mindenhol legyünk egy kicsit a karácsony alkalmával.
Nagyon izgatott voltam, tudtam, hogy Seb nemsokára hazaér. Nagy nehézségek árán berángattam a fenyőfát a nappaliba és a tartóval együtt beállítottam a nappali közelébe. Egy kicsit elfáradtam és meg is szédültem egy kicsit, így leültem a kanapéra. Fújtattam egy nagyot. Becsuktam a szemem, majd megsimítottam a hasam. Elmosolyodtam és azon kezdtem el gondolkozni, hogy vajon hogy fog viselkedni Seb az ajándékom után.
Nagyon izgatott voltam, tudtam, hogy Seb nemsokára hazaér. Nagy nehézségek árán berángattam a fenyőfát a nappaliba és a tartóval együtt beállítottam a nappali közelébe. Egy kicsit elfáradtam és meg is szédültem egy kicsit, így leültem a kanapéra. Fújtattam egy nagyot. Becsuktam a szemem, majd megsimítottam a hasam. Elmosolyodtam és azon kezdtem el gondolkozni, hogy vajon hogy fog viselkedni Seb az ajándékom után.
Pihentem egy kicsit mikor megcsörrent a telefonom. Seb hívott.
- Szia kicsim! – vettem fel a telefont és kezdtem a beszélgetést.
- Szia kincsem! Csak azért hívlak, hogy egy kicsit késni fogok.
- Értem. – mondtam letörve.
- Ne haragudj életem, maximum egy óra. Sietek és repülök hozzád haza! Aztán kiengesztellek valahogy.
- Szükség is lesz rá!
- Örömmel foglak kiengesztelni!
- Jól van kicsim, várlak majd.
- Sietek haza. Szeretlek.
- Én is szeretlek.
Majd letettük a telefont. De most jut eszembe, még senki sem tudja, hogy ki is vagyok én. Engem Mary Burkenek hívnak. Angliában születtem egy London melletti kisvárosban. Igazából mindig is elvágytam a kisvárosból és a nagyvárosban szerettem volna lakni. Megfogott a nagyvárosi élet és hamar elkerültem otthonról, így én Londonba költöztem. Ott éltem sokáig és ott dolgoztam. Volt egy kisebb cégem és egy ruhaszalonom. Esküvői ruhaszalon volt. Ugyanis én menyasszonyi ruhákat terveztem és készítettem. Egész jól ment az üzlet. Édesanyám könyvelő, édesapám pedig üzletember. Apámnak nagyon jól ment az üzlet két éve és befektetett az egyik forma 1-es csapatba, hogy pontosítsunk a Red Bull-ba. Épp a brit nagydíjon jelentették be a befektetést és én elkísértem apámat a sajtótájékoztatóra. Ekkor meghívtak minket a brit nagydíj hétvégéjére, mint a Red Bull csapat vendégeit. Az a hétvége nagyon fontos volt nekem. Ha most visszagondolok, belátom, hogy az meghatározta életem jelenlegi részét is. Akkor ismerkedtem meg Sebbel és nemsokára összejöttünk. Azóta egy párt alkotunk, és most már vissza tudok kanyarodni első mondatomhoz, ennek már 2 éve volt. Azóta boldogok vagyunk és együtt élünk Svájcban.
Most pedig azért vagyok egyedül, mert a csapat vezetőinek és pilótáinak van egy kisebb összejövetelük a csapat tulajdonosnál Friedrich Mateschitz-nél aki most itt Svájcban lakik. Szerencsére nem is olyan messze tőlünk. Autóval körülbelül egy olyan 45 perc.
- Szia kicsim! – vettem fel a telefont és kezdtem a beszélgetést.
- Szia kincsem! Csak azért hívlak, hogy egy kicsit késni fogok.
- Értem. – mondtam letörve.
- Ne haragudj életem, maximum egy óra. Sietek és repülök hozzád haza! Aztán kiengesztellek valahogy.
- Szükség is lesz rá!
- Örömmel foglak kiengesztelni!
- Jól van kicsim, várlak majd.
- Sietek haza. Szeretlek.
- Én is szeretlek.
Majd letettük a telefont. De most jut eszembe, még senki sem tudja, hogy ki is vagyok én. Engem Mary Burkenek hívnak. Angliában születtem egy London melletti kisvárosban. Igazából mindig is elvágytam a kisvárosból és a nagyvárosban szerettem volna lakni. Megfogott a nagyvárosi élet és hamar elkerültem otthonról, így én Londonba költöztem. Ott éltem sokáig és ott dolgoztam. Volt egy kisebb cégem és egy ruhaszalonom. Esküvői ruhaszalon volt. Ugyanis én menyasszonyi ruhákat terveztem és készítettem. Egész jól ment az üzlet. Édesanyám könyvelő, édesapám pedig üzletember. Apámnak nagyon jól ment az üzlet két éve és befektetett az egyik forma 1-es csapatba, hogy pontosítsunk a Red Bull-ba. Épp a brit nagydíjon jelentették be a befektetést és én elkísértem apámat a sajtótájékoztatóra. Ekkor meghívtak minket a brit nagydíj hétvégéjére, mint a Red Bull csapat vendégeit. Az a hétvége nagyon fontos volt nekem. Ha most visszagondolok, belátom, hogy az meghatározta életem jelenlegi részét is. Akkor ismerkedtem meg Sebbel és nemsokára összejöttünk. Azóta egy párt alkotunk, és most már vissza tudok kanyarodni első mondatomhoz, ennek már 2 éve volt. Azóta boldogok vagyunk és együtt élünk Svájcban.
Most pedig azért vagyok egyedül, mert a csapat vezetőinek és pilótáinak van egy kisebb összejövetelük a csapat tulajdonosnál Friedrich Mateschitz-nél aki most itt Svájcban lakik. Szerencsére nem is olyan messze tőlünk. Autóval körülbelül egy olyan 45 perc.
Szóval ott jártam, hogy a kanapén ültem és Seb hívott. Mikor letettem a telefont égett szag csapta meg az orrom. Hát ez meg mi lehet? Majd hirtelen a fejemhez kaptam és rájöttem mi a forrás. A sütemény, amit beraktam sülni éppen odaégett. Gyorsan felpattantam a kanapéról és száguldottan a konyha irányába, hogy mentsem még a menthetőt. Benyúltam a sütőbe és kikaptam gyorsan a süteményt. Szerencsém volt, éppen csak pár darab égett oda, a többi tökéletes volt. Igazából nem valami eget rengető menüt találtam ki mára, de úgy gondoltam süteményt sütni kell! A süti fontos, ez szerintem megalapozza a karácsony hangulatát.
Emlékszek régen mindig karácsony alkalmával, odaültünk a kandalló elé és a sütit majszoltuk. Az édes élményt, miközben a tűz melege átjárt minket és sokszor olyan is volt, hogy már annyira melegünk volt a kandallónál. Ez amolyan kis hagyomány volt a családunkban. És persze a sütemény illata is felbecsülhetetlen.
Arra vágytam, hogy ezt a családias hangulatot az újdonsült otthonunkba is meg tudjam teremteni. Így ezért fáradoztam ennyit a süteménnyel.
Emlékszek régen mindig karácsony alkalmával, odaültünk a kandalló elé és a sütit majszoltuk. Az édes élményt, miközben a tűz melege átjárt minket és sokszor olyan is volt, hogy már annyira melegünk volt a kandallónál. Ez amolyan kis hagyomány volt a családunkban. És persze a sütemény illata is felbecsülhetetlen.
Arra vágytam, hogy ezt a családias hangulatot az újdonsült otthonunkba is meg tudjam teremteni. Így ezért fáradoztam ennyit a süteménnyel.
Nagyon boldog voltam, hogy nem mindegyik sütemény égett oda. Kiraktam egy tálcára a süteményeket majd úgy döntöttem szétnézek a házban, hogy tényleg minden csillogjon-villogjon ma. Persze azért már kitakarítottam, de úgy döntöttem amíg Sebre várok addig még egyszer átnézem az egész házat, és ha egy kis rendetlenséget találok akkor eltakarítom. Mostanában erős hangulatváltozások gyötörnek és egy kicsit elszontyolodtam. Igazából magam sem tudom, hogy min, de szomorú lettem. Majd egyik pillanatban megint jó kedvem lett. És ezért bekapcsoltam a Hifit és elindítottam a mostani nagy kedvencemet Michael Buble-tól a Jingle Bells-t. Annyira szeretem ezt a számot és most, hogy karácsony van ez igazán a kedvencem lett.
Miután nyugtáztam, hogy rendben van minden a házban, elővettem a karácsonyfát díszítő elemeket, a karácsonyfagömböket és leraktam a kanapé előtti kisasztalra. Majd bementem a konyhába és a süteményeket is kiraktam az asztalra. Gondoltam, ha Seb hazajön biztos örülni fog neki és jó lesz, ha megcsapja a sütemény illata.
Miután nyugtáztam, hogy rendben van minden a házban, elővettem a karácsonyfát díszítő elemeket, a karácsonyfagömböket és leraktam a kanapé előtti kisasztalra. Majd bementem a konyhába és a süteményeket is kiraktam az asztalra. Gondoltam, ha Seb hazajön biztos örülni fog neki és jó lesz, ha megcsapja a sütemény illata.
Majd leültem a kanapéra és csak néztem ki a fejemből. Egész végig azon gondolkoztam vajon mit fog szólni Seb az ajándékhoz. Bízok abban, hogy nagyon fog neki örülni.
Az idő csak röpült. Már régen hívott Seb azzal, hogy egy órát késni fog. Úgy voltam nem baj ha késik még egy kicsit, csak érjen haza épségben. Nekem ő a legfontosabb.
Most már jóval több idő eltelt és még sehol sincs. Már említettem, hogy mostanában hangulatváltozásaim vannak és mostanában elég érzékeny is vagyok. Hirtelen ideges lettem, de megpróbáltam magam lekötni, és az egyik díszgömböt nézegettem. Pörgettem a kezemben és hirtelen megpillantottam az órát. Már fél hat volt és még ő sehol sem volt. Ezen felkaptam a vizet és elhajítottam a díszgömböt. Majd elkezdtem sírni. Ez az első karácsonyunk és nekem ez nagyon fontos. Annyira készültem erre a napra. Úgy terveztem el, hogy az egész délutánt együtt töltjük, és együtt díszítjük majd fel a fát. Mindent elterveztem és elképzeltem, sokszor szinte már megéltem a pillanatot, vártam, hogy együtt töltsük ezeket a perceket és még nincs itthon. Pityorogtam majd elbóbiskoltam.
Az idő csak röpült. Már régen hívott Seb azzal, hogy egy órát késni fog. Úgy voltam nem baj ha késik még egy kicsit, csak érjen haza épségben. Nekem ő a legfontosabb.
Most már jóval több idő eltelt és még sehol sincs. Már említettem, hogy mostanában hangulatváltozásaim vannak és mostanában elég érzékeny is vagyok. Hirtelen ideges lettem, de megpróbáltam magam lekötni, és az egyik díszgömböt nézegettem. Pörgettem a kezemben és hirtelen megpillantottam az órát. Már fél hat volt és még ő sehol sem volt. Ezen felkaptam a vizet és elhajítottam a díszgömböt. Majd elkezdtem sírni. Ez az első karácsonyunk és nekem ez nagyon fontos. Annyira készültem erre a napra. Úgy terveztem el, hogy az egész délutánt együtt töltjük, és együtt díszítjük majd fel a fát. Mindent elterveztem és elképzeltem, sokszor szinte már megéltem a pillanatot, vártam, hogy együtt töltsük ezeket a perceket és még nincs itthon. Pityorogtam majd elbóbiskoltam.
Arra ébredtem, hogy valaki az arcomat simogatja és ébresztget:
- Szia kicsim! Ébresztő.
- Sikerült hazaérned! – mondtam álmosan.
- Kicsim te sírtál? – kérdezte azonnal. - Valami baj van? Édesem megijesztesz!
- Vártam rád, de úgy látom neked fontosabb a csapat.
- Ezt meg miért mondod?
- Tudod hány óra? - néztem az órára rá, majd hevesen mutattam neki.
- Kicsim…
- Ne kicsimezz! Arra vártam egész délután, hogy haza gyere! Egy órakor hívtál, hogy késni fogsz egy órát és nézz az órára 6:43 van!
- Siettem, csak…
- Nem érdekel! –ordítottam vele! – Neked minden és mindenki fontosabb nálam!
- Ezt ne mondd!
- Szia kicsim! Ébresztő.
- Sikerült hazaérned! – mondtam álmosan.
- Kicsim te sírtál? – kérdezte azonnal. - Valami baj van? Édesem megijesztesz!
- Vártam rád, de úgy látom neked fontosabb a csapat.
- Ezt meg miért mondod?
- Tudod hány óra? - néztem az órára rá, majd hevesen mutattam neki.
- Kicsim…
- Ne kicsimezz! Arra vártam egész délután, hogy haza gyere! Egy órakor hívtál, hogy késni fogsz egy órát és nézz az órára 6:43 van!
- Siettem, csak…
- Nem érdekel! –ordítottam vele! – Neked minden és mindenki fontosabb nálam!
- Ezt ne mondd!
- De mondom mert így van! Hát nem veszed észre magad!
- Miről beszélsz? Tudtad, hogy pilóta vagyok és gondolhattad volna, hogy lesznek elfoglaltságaim. Mi van veled? Más vagy! Még nem is vagy szőke! – ordibált velem hevesen.
- Igen, te leszarsz engem gyakorlatilag! Seb én miről beszélek? Ez az első közös karácsonyunk! Azt hittem, hogy ez neked fontos! De nem érdekel senki se téged, csak az, hogy szerepelgess!
- Nem fogok eltűnni a világból mint te!
- Mekkora bunkó vagy!
- Nem csak őszinte!
- Tudod mit, inkább keress magadnak valami modell pipit vagy mit bánom én kit, és élj vele! Villogj vele a kamerák előtt! Tudod, hogy mennyire fontos vagy és ilyeneket mondasz nekem. Miattad hagytam abba mit szerettem csinálni!
- Senki se mondta neked! Mit érdekel engem, ha újra ruhákat tervezel!
- Szóval mit érdekel téged! Rendben. Utállak érted! Tönkre tettél mindent! Egy önző szar alak vagy, aki köp másokra!- ordítottam neki, majd felrohantam az emeletre. Becsuktam a szobaajtót és hallottam a szobában, hogy becsapta a bejárati ajtót. Elkezdtem zokogni. Majd egy hirtelen vezérelt ötlettől kezdve, előkaptam a bőröndöm és elkezdtem a ruháimat beledobálni. Egy boldog karácsonyra vágytam vele, harmóniában és meghittségben, erre fel meg így összevesztünk egymással, és ilyeneket dobáltunk egymás fejéhez. Nagyon megbántott. Haza akartam menni és miután gyorsan összedobáltam a ruháimat, összezártam a bőröndöm, a szükséges papírjaimat összeszedtem, és hívtam egy taxit. Lecibáltam a bőröndöm a lépcsőn és a hívott taxi is megérkezett. Gyorsan felkaptam magamra a kabátom és máris indultam el innen. A közös otthonunkból, az első közös karácsonyunk tervezett helyszínéről. Kiléptem az ajtón és a hó szakadt. A taxisofőr gyorsan kipattant az autóból majd rohant felém, hogy segítsem, mert látta, hogy nehezemre esik a bőrönd emelgetése a síkos lépcsőfokokon.
- Jó estét kisasszony!
- Jó estét önnek is! – válaszoltam kisé elcsukló hangon.
- Adja ide! Majd én berakom az autóba! – s már nyúlt is a csomagomért.
Én persze hagytam, mert nagyon nehezen bírtam cipelni.
- Köszönöm. – Majd beszálltam az autóba és ő is gyorsan beszállt.
- Hova vihetem?
- A reptérre legyen szíves.
- Rendben kisasszony.
- Miről beszélsz? Tudtad, hogy pilóta vagyok és gondolhattad volna, hogy lesznek elfoglaltságaim. Mi van veled? Más vagy! Még nem is vagy szőke! – ordibált velem hevesen.
- Igen, te leszarsz engem gyakorlatilag! Seb én miről beszélek? Ez az első közös karácsonyunk! Azt hittem, hogy ez neked fontos! De nem érdekel senki se téged, csak az, hogy szerepelgess!
- Nem fogok eltűnni a világból mint te!
- Mekkora bunkó vagy!
- Nem csak őszinte!
- Tudod mit, inkább keress magadnak valami modell pipit vagy mit bánom én kit, és élj vele! Villogj vele a kamerák előtt! Tudod, hogy mennyire fontos vagy és ilyeneket mondasz nekem. Miattad hagytam abba mit szerettem csinálni!
- Senki se mondta neked! Mit érdekel engem, ha újra ruhákat tervezel!
- Szóval mit érdekel téged! Rendben. Utállak érted! Tönkre tettél mindent! Egy önző szar alak vagy, aki köp másokra!- ordítottam neki, majd felrohantam az emeletre. Becsuktam a szobaajtót és hallottam a szobában, hogy becsapta a bejárati ajtót. Elkezdtem zokogni. Majd egy hirtelen vezérelt ötlettől kezdve, előkaptam a bőröndöm és elkezdtem a ruháimat beledobálni. Egy boldog karácsonyra vágytam vele, harmóniában és meghittségben, erre fel meg így összevesztünk egymással, és ilyeneket dobáltunk egymás fejéhez. Nagyon megbántott. Haza akartam menni és miután gyorsan összedobáltam a ruháimat, összezártam a bőröndöm, a szükséges papírjaimat összeszedtem, és hívtam egy taxit. Lecibáltam a bőröndöm a lépcsőn és a hívott taxi is megérkezett. Gyorsan felkaptam magamra a kabátom és máris indultam el innen. A közös otthonunkból, az első közös karácsonyunk tervezett helyszínéről. Kiléptem az ajtón és a hó szakadt. A taxisofőr gyorsan kipattant az autóból majd rohant felém, hogy segítsem, mert látta, hogy nehezemre esik a bőrönd emelgetése a síkos lépcsőfokokon.
- Jó estét kisasszony!
- Jó estét önnek is! – válaszoltam kisé elcsukló hangon.
- Adja ide! Majd én berakom az autóba! – s már nyúlt is a csomagomért.
Én persze hagytam, mert nagyon nehezen bírtam cipelni.
- Köszönöm. – Majd beszálltam az autóba és ő is gyorsan beszállt.
- Hova vihetem?
- A reptérre legyen szíves.
- Rendben kisasszony.
Majd elindultunk. Csak néztem ki az ablakon és csak a fehérséget láttam. Mindent betakart a hó. Mivel ilyen volt az időjárás ezért egy kicsit több időbe került, míg kiértünk a repülőtérre. Mikor kiszálltunk kifizettem a fuvart, majd kiszálltam az autóból. A sofőr kedves volt és kivette a bőröndöm a csomagtartóból. Megköszöntem neki, majd elköszöntem tőle udvariasan. Gyors léptekkel haladtam be az épületbe, majd rohantam is, hogy a legelső járatra jegyet tudjak venni. Nagy szerencsém volt, még volt két hely a legelső járatra és abból az egyiket megszereztem magamnak. De nagyon kellett sietnem, hogy időben fel tudjak szállni. Az motivált, hogy estére már otthon leszek, egy meghitt helyen, ahol valóban békében tudom eltölteni a karácsonyom. Sikerült a csomagom szállítását is elintéznem és sikerült időben felszállnom a repülőgépre. Egy kedves férfi mellé kaptam a helyet. Nagyon szerettem volna az ablak mellett ülni, de ez most nem sikerült.
Elindultunk és eszembe jutott az utolsó pár óra. Azt hogy mire vágytam, és hogy ezzel szemben mi történt. Majd eszembe jutott az ajándékom is. Ez elszomorított és legördült egy könnycsepp az arcomon. Ezt pedig több követte. Próbáltam magam türtőztetni, hisz azért mégis egy repülőn ülök, és nem szeretnék másokat a sírásommal zavargatni. De ez nehéz volt. Nem tudtam megállni, közben pedig a hasamat simogattam. Szerintem láthatta rajtam a mellettem ülő férfi, hogy bajom van és udvariasan felajánlotta a segítségét.
- Hölgyem, ne haragudjon, hogy csak így zavarom, de látom, baja van. Tudod esetleg valamiben segíteni?
Én ránéztem könnyes szemeimmel, megtöröltem, majd válaszoltam neki.
- Nagyon kedves, de nem tud segíteni.
- Kérdezhetek valamit? – szegezte nekem kérdését.
- Igen.
- Ön édesanya igaz?
Ezt vajon honnan vette?
- Igen babát várok, de erre miből következtetett?
- Láttam, ahogy a hasát simogatja. Tudja rossz, egy ilyen szép kismamát szomorúnak látni.
- Köszönöm a bókot, de nem vagyok szomorú. – mondtam mindezt úgy, hogy ezt senki se hiszi el.
- Persze látom magán. – válaszolt.
Az úton még beszélgettünk egy kicsit. Megtudtam róla, hogy ő éppen a családjához repül haza. Sok ideje nem látták egymást és most meglepetést szeretne nekik szerezni. Nagyon szimpatikus volt. És annyira megható volt, ahogy a családjáról beszélt. Le lehetett szűrni róla, hogy a családja az élete és bármit képes megtenni értük.
Elindultunk és eszembe jutott az utolsó pár óra. Azt hogy mire vágytam, és hogy ezzel szemben mi történt. Majd eszembe jutott az ajándékom is. Ez elszomorított és legördült egy könnycsepp az arcomon. Ezt pedig több követte. Próbáltam magam türtőztetni, hisz azért mégis egy repülőn ülök, és nem szeretnék másokat a sírásommal zavargatni. De ez nehéz volt. Nem tudtam megállni, közben pedig a hasamat simogattam. Szerintem láthatta rajtam a mellettem ülő férfi, hogy bajom van és udvariasan felajánlotta a segítségét.
- Hölgyem, ne haragudjon, hogy csak így zavarom, de látom, baja van. Tudod esetleg valamiben segíteni?
Én ránéztem könnyes szemeimmel, megtöröltem, majd válaszoltam neki.
- Nagyon kedves, de nem tud segíteni.
- Kérdezhetek valamit? – szegezte nekem kérdését.
- Igen.
- Ön édesanya igaz?
Ezt vajon honnan vette?
- Igen babát várok, de erre miből következtetett?
- Láttam, ahogy a hasát simogatja. Tudja rossz, egy ilyen szép kismamát szomorúnak látni.
- Köszönöm a bókot, de nem vagyok szomorú. – mondtam mindezt úgy, hogy ezt senki se hiszi el.
- Persze látom magán. – válaszolt.
Az úton még beszélgettünk egy kicsit. Megtudtam róla, hogy ő éppen a családjához repül haza. Sok ideje nem látták egymást és most meglepetést szeretne nekik szerezni. Nagyon szimpatikus volt. És annyira megható volt, ahogy a családjáról beszélt. Le lehetett szűrni róla, hogy a családja az élete és bármit képes megtenni értük.
Megérkeztünk. Leszálltam a repülőről és a csomagomat is sikerült megtalálnom. Ezután hívtam egy taxit, majd elindultam az otthonomba. Még csak most jutott eszembe, hogy anyuék nem is tudnak semmit se arról, hogy most haza megyek. Egyáltalán mit fognak hozzá szólni. Ezen töprengtem, közbe pedig csak bámultam ki az ablakon. A környék ismerős volt nekem, nem hiába a hazám. Egy röpke fél óra út után a taxival begördültünk haza. Megköszöntem a segítséget, kifizettem és elindultam a bejárati ajtó irányába. Anyu észrevette, hogy valaki érkezett ezért mire odaértem ő már kinyitotta az ajtón. Döbbenten állt velem szembe, hogy egyedül érkeztem.
- Kislányom, te hogy hogy itthon vagy?
- Hazajöttem. – adtam szűkszavúan választ.
- És Sebastian? Ő hol van?
- Otthon.
- Ó kislányom! – majd megölelt. Ebből valószínűleg leszűrte, hogy van valami baj. Majd elengedett. – Gyere menjünk be, és mesélj el mindent.
Közben, ahogy beléptem, aput megpillantottam. Ő is ledöbbent és neki is hasonlóak voltak a reakciói.
Leültünk a kanapéra és azonnal elkezdett anyu kérdezősködni.
- Mi történt kislányom?
- Anyu. – s közben már sírtam is. – Eljöttem onnan. Én ezt nem bírom. Nagyon szeretem Sebet, de ez már sok. Csak annyira vágytam, hogy egy boldog napot töltsünk együtt erre mégsem így lett. Egész nap nem volt otthon és mikor ezt megjegyeztem neki, összevesztünk. Mindent egymás fejéhez vágtunk és csúnyán összevesztünk. Én pedig eljöttem onnan. Ez lett volna az első közös ünnepünk erre ilyen lett! – igazából még lett volna valami, de ezt még anyuék sem tudják. És ezt nem így akartam nekik se elmondani. Majd holnap.
- Jaj, kislányom! Sajnálom, hogy összevesztetek. És most mi lesz veletek?
- Kislányom, te hogy hogy itthon vagy?
- Hazajöttem. – adtam szűkszavúan választ.
- És Sebastian? Ő hol van?
- Otthon.
- Ó kislányom! – majd megölelt. Ebből valószínűleg leszűrte, hogy van valami baj. Majd elengedett. – Gyere menjünk be, és mesélj el mindent.
Közben, ahogy beléptem, aput megpillantottam. Ő is ledöbbent és neki is hasonlóak voltak a reakciói.
Leültünk a kanapéra és azonnal elkezdett anyu kérdezősködni.
- Mi történt kislányom?
- Anyu. – s közben már sírtam is. – Eljöttem onnan. Én ezt nem bírom. Nagyon szeretem Sebet, de ez már sok. Csak annyira vágytam, hogy egy boldog napot töltsünk együtt erre mégsem így lett. Egész nap nem volt otthon és mikor ezt megjegyeztem neki, összevesztünk. Mindent egymás fejéhez vágtunk és csúnyán összevesztünk. Én pedig eljöttem onnan. Ez lett volna az első közös ünnepünk erre ilyen lett! – igazából még lett volna valami, de ezt még anyuék sem tudják. És ezt nem így akartam nekik se elmondani. Majd holnap.
- Jaj, kislányom! Sajnálom, hogy összevesztetek. És most mi lesz veletek?
- Még nem tudom anyu. Ma teljesen kifordult önmagából. Én nem ezt az embert ismertem meg. Félek, hogy ilyen az igazi arca. Nagyon szeretem őt és ezt te tudod a legjobban, de ha ilyen, akkor jobb ha elfelejtem.
- Ezt te tudod. Beszéltél azóta vele?
- Nem.
- Ezt te tudod. Beszéltél azóta vele?
- Nem.
Ő még persze érdeklődött és kérdezett, minden egyes részletet a tudtára adtam neki, csak a baba dolgot nem. Azt még senki se tudja. Se az apja, se a nagyszülők. Miután elmeséltem neki mindent, a csomagomat felcipeltem az emeletre a régi szobámba. Már késő volt és apuék már lefeküdtek. Gyorsan lezuhanyoztam még, majd én is készültem lefeküdni.
Küzdöttem azzal, hogy el tudjak aludni. Egész végig csak Seb járt a fejemben és az, ahogy egymással viselkedtünk. Valahol mind a ketten hibásak vagyunk. Nagy nehezen végül elaludtam. Arra ébredtem fél 1 körül, hogy anyu jött be a szobámba. Odalépett mellém, majd elkezdett ébresztgetni.
- Kislányom! Ébredj!
- Mi az anyu? – kérdeztem álmosan.
- Pattanj ki az ágyból és menj le a nappaliba! – mondta kedvesen.
- Dehogy megyek, nem akarok semmit sem ott. – válaszoltam félig álomban.
- De le kell menned a nappaliba. Ébresztő!
Küzdöttem azzal, hogy el tudjak aludni. Egész végig csak Seb járt a fejemben és az, ahogy egymással viselkedtünk. Valahol mind a ketten hibásak vagyunk. Nagy nehezen végül elaludtam. Arra ébredtem fél 1 körül, hogy anyu jött be a szobámba. Odalépett mellém, majd elkezdett ébresztgetni.
- Kislányom! Ébredj!
- Mi az anyu? – kérdeztem álmosan.
- Pattanj ki az ágyból és menj le a nappaliba! – mondta kedvesen.
- Dehogy megyek, nem akarok semmit sem ott. – válaszoltam félig álomban.
- De le kell menned a nappaliba. Ébresztő!
Addig piszkált, míg végül beadtam a derekam és nagy nehézségek árán kimásztam az ágyamból. Magamra kaptam a meleg és puha köntösöm, felhúztam a papucsom és lecsoszogtam a lépcsőn. Nagyon fáradt voltam, hisz még nem régen aludtam el. Egymás után megküzdöttem a lépcsőfokokkal, míg végül leértem és mikor a kanapéhoz pillantottam meglepődtem és hirtelen felébredtem.
- Seb, te meg mit keresel itt? – szegeztem neki a kérdést.
- Miattad vagyok itt.
- Csak nem fontos lettem? – kezdtem megint.
- Te mindig is fontos voltál. – s odalépett elém.
- Na ne mondd!
- Kérlek hallgass végig.
- Hallgatlak.
- Bocsánatot akarok tőled kérni. – s nézett mélyen a szemembe. – Én mindennél jobban szeretlek téged, és nagyon hiányzol, te vagy az életem. Nekem akkor szép az élet ha mellettem vagy. Tudom, hogy ma nem úgy viselkedtem, ahogy azt szeretted volna, de könyörgök neked, bocsáss meg nekem. – s könnyekkel telt meg a szeme.
Az enyém is.
- Akkor kérlek most te hallgass meg engem. Tudod nekem ez a mai nap nagyon fontos volt. Nekem amúgy is a karácsony egy szent dolog. Nem azért mert méregdrága ajándékot várok el bárkitől is. Nem az a lényeg. Szerintem mindenki úgy van vele, hogy egy ilyen napon az a legnagyobb boldogság, ha azokkal töltheti ezt a napját, akiket igazán szeret. Együtt békében és harmóniában. Én is csak erre vágytam. Nem kértem és nem is vártam volna el tőled semmit, csak annyit, hogy gyere haza és töltsük együtt a napod. Amúgy is kevés időnk van egymásra egy évben és szerettem volna, ha ez a mai nap más lett volna. Csak együtt lettünk volna kettesben. Együtt feldíszítettük volna a fát, majd leültünk volna a kanapéra és sütit majszoltunk volna. Nem kellett volna semmi más, csak hogy magam mellett tudjalak. Csupán ennyi.
- Sajnálom. Igazad volt. Csak magammal foglakozok és ez egy hiba. De te fontos vagy és szeretném, ha megbocsátanál nekem. Szeretlek téged, nagyon! Szeretlek!
- Én is szeretlek! – mondtam egy mosoly keretében.
Majd odahajolt és megcsókolt. Miután ajkaink elváltak egymástól ennyit mondott mosolyogva.
- Örülök, hogy megbocsátottál! Nem lett volna hol aludjak.
- Sebastian….
- Csak vicceltem tudod?
- Persze.
Majd megöleltük egymást. Így álltunk pár percig.
- Öltözz le kicsim! – adtam ki neki az utasítást.
- Értettem asszonyom! – mondta úgy, mint egy katona, aki parancsot kapott.
- Nem vagy éhes? – kérdeztem tőle.
- Nem vagyok.
Miután lerakta a kabátját, elindultunk a szobám irányába. Már a lépcsőnél jártunk, mikor hirtelen egy megálljt parancsoltak a lábaim és az eszem is.
- Mi az? – kérdezte azonnal.
- Semmi csak… - haboztam egy kicsit, nem tudtam, hogy kezdjek hozzá.
- Csak?
- Szeretném átadni az ajándékom.
- Most? – kérdezett.
- Igen most. Szóval- vettem egy nagy levegőt. A kezét megfogtam és a hasamra helyeztem. – Sebastian Vettel apuka leszel!
- Micsoda? – kérdezett vissza
- Igen jól hallottad apuka leszel!
- Istenem Mary! El sem hiszem!
- Seb, te meg mit keresel itt? – szegeztem neki a kérdést.
- Miattad vagyok itt.
- Csak nem fontos lettem? – kezdtem megint.
- Te mindig is fontos voltál. – s odalépett elém.
- Na ne mondd!
- Kérlek hallgass végig.
- Hallgatlak.
- Bocsánatot akarok tőled kérni. – s nézett mélyen a szemembe. – Én mindennél jobban szeretlek téged, és nagyon hiányzol, te vagy az életem. Nekem akkor szép az élet ha mellettem vagy. Tudom, hogy ma nem úgy viselkedtem, ahogy azt szeretted volna, de könyörgök neked, bocsáss meg nekem. – s könnyekkel telt meg a szeme.
Az enyém is.
- Akkor kérlek most te hallgass meg engem. Tudod nekem ez a mai nap nagyon fontos volt. Nekem amúgy is a karácsony egy szent dolog. Nem azért mert méregdrága ajándékot várok el bárkitől is. Nem az a lényeg. Szerintem mindenki úgy van vele, hogy egy ilyen napon az a legnagyobb boldogság, ha azokkal töltheti ezt a napját, akiket igazán szeret. Együtt békében és harmóniában. Én is csak erre vágytam. Nem kértem és nem is vártam volna el tőled semmit, csak annyit, hogy gyere haza és töltsük együtt a napod. Amúgy is kevés időnk van egymásra egy évben és szerettem volna, ha ez a mai nap más lett volna. Csak együtt lettünk volna kettesben. Együtt feldíszítettük volna a fát, majd leültünk volna a kanapéra és sütit majszoltunk volna. Nem kellett volna semmi más, csak hogy magam mellett tudjalak. Csupán ennyi.
- Sajnálom. Igazad volt. Csak magammal foglakozok és ez egy hiba. De te fontos vagy és szeretném, ha megbocsátanál nekem. Szeretlek téged, nagyon! Szeretlek!
- Én is szeretlek! – mondtam egy mosoly keretében.
Majd odahajolt és megcsókolt. Miután ajkaink elváltak egymástól ennyit mondott mosolyogva.
- Örülök, hogy megbocsátottál! Nem lett volna hol aludjak.
- Sebastian….
- Csak vicceltem tudod?
- Persze.
Majd megöleltük egymást. Így álltunk pár percig.
- Öltözz le kicsim! – adtam ki neki az utasítást.
- Értettem asszonyom! – mondta úgy, mint egy katona, aki parancsot kapott.
- Nem vagy éhes? – kérdeztem tőle.
- Nem vagyok.
Miután lerakta a kabátját, elindultunk a szobám irányába. Már a lépcsőnél jártunk, mikor hirtelen egy megálljt parancsoltak a lábaim és az eszem is.
- Mi az? – kérdezte azonnal.
- Semmi csak… - haboztam egy kicsit, nem tudtam, hogy kezdjek hozzá.
- Csak?
- Szeretném átadni az ajándékom.
- Most? – kérdezett.
- Igen most. Szóval- vettem egy nagy levegőt. A kezét megfogtam és a hasamra helyeztem. – Sebastian Vettel apuka leszel!
- Micsoda? – kérdezett vissza
- Igen jól hallottad apuka leszel!
- Istenem Mary! El sem hiszem!
- Pedig jobb, ha hozzászoksz a gondolathoz!
Annyira boldog volt, hogy hirtelen felkapott és körbe- körbe pörgetett.
- Vigyáááz! – szóltam rá.
Majd letett.
- Ne haragudj, nincs semmi bajod? – kérdezte aggódva.
- Nyugodj meg nincs semmi.
- Mary!
- Tessék? – kérdeztem.
- Én vagyok a világ legboldogabb embere! – mondta ezt majd megcsókolt.
Miután kitombolta magát elindultunk fel a lépcsőn. Halkan bementünk a szobámba, leraktuk a bőröndjét, majd befeküdtünk az ágyba. Én a mellkasára hajtottam a fejem, ő pedig átkarolt és a karom simogatta.
- Kicsim el sem hiszem! És mennyi idős a pici?
- 8 hetes.
- És mióta tudod?
- Tegnap tudtam meg.
- Ez életem legszebb ajándéka! Már magam előtt látom a kisfiúnkat, ahogy focizunk! – mondta lelkesen.
- Kisfiúnk? És mi van, ha kislány lesz?
- Én annak is örülök majd, csak tudod…
- Jó persze, a férfiak szeretnék, ha először fiúk lenne.
- Igen kell egy bátyus, hogy a hugicát megvédje majd.
- Hugicát? – kérdeztem meglepődve.
- Igen persze! Az erős fiúnk megvédi majd a húgát!
- Mennyire előreszaladtál!
- Csak elképzeltem a jövőt. Tudod én a jövőt csak veled, illetve veletek tudom elképzelni.
Mikor ezt kimondta felemeltem a fejem és mélyen a szemébe néztem, majd egy lágy csókot adtam neki.
- Szeretlek!
- Én is szeretlek!
- Vigyáááz! – szóltam rá.
Majd letett.
- Ne haragudj, nincs semmi bajod? – kérdezte aggódva.
- Nyugodj meg nincs semmi.
- Mary!
- Tessék? – kérdeztem.
- Én vagyok a világ legboldogabb embere! – mondta ezt majd megcsókolt.
Miután kitombolta magát elindultunk fel a lépcsőn. Halkan bementünk a szobámba, leraktuk a bőröndjét, majd befeküdtünk az ágyba. Én a mellkasára hajtottam a fejem, ő pedig átkarolt és a karom simogatta.
- Kicsim el sem hiszem! És mennyi idős a pici?
- 8 hetes.
- És mióta tudod?
- Tegnap tudtam meg.
- Ez életem legszebb ajándéka! Már magam előtt látom a kisfiúnkat, ahogy focizunk! – mondta lelkesen.
- Kisfiúnk? És mi van, ha kislány lesz?
- Én annak is örülök majd, csak tudod…
- Jó persze, a férfiak szeretnék, ha először fiúk lenne.
- Igen kell egy bátyus, hogy a hugicát megvédje majd.
- Hugicát? – kérdeztem meglepődve.
- Igen persze! Az erős fiúnk megvédi majd a húgát!
- Mennyire előreszaladtál!
- Csak elképzeltem a jövőt. Tudod én a jövőt csak veled, illetve veletek tudom elképzelni.
Mikor ezt kimondta felemeltem a fejem és mélyen a szemébe néztem, majd egy lágy csókot adtam neki.
- Szeretlek!
- Én is szeretlek!
Még beszélgettünk egy darabig, majd mind a ketten elaludtunk. Másnap egészen későn keltünk már 10 óra körül járt az idő mikor megébredtem. Gyorsan Sebet is fel akartam kelteni, de ez egyáltalán nem bizonyult könnyű feladatnak. Odahajoltam és elkezdtem az arcát simogatni.
- Hétalvó! Ébresztő! – keltegettem.
- Csak 5 percet még!- kérlelt.
- Nem Seb nincs 5 perc! El kell kezdeni lassan megszokni, hogy ha esetleg hajnalba felsír majd a kicsi fel tudj ébredni.
- Fent vagyok. – szólalt meg hirtelen, majd magához húzott.
Elkezdtünk birkózni az ágyban és hatalmas csikoló partit vágtunk. Ezt csináltuk vagy negyed óráig, majd miután abbahagytuk kimásztunk az ágyból. Felöltöztünk mind a ketten, majd kéz a kézben elindultunk le a földszintre.
- Hétalvó! Ébresztő! – keltegettem.
- Csak 5 percet még!- kérlelt.
- Nem Seb nincs 5 perc! El kell kezdeni lassan megszokni, hogy ha esetleg hajnalba felsír majd a kicsi fel tudj ébredni.
- Fent vagyok. – szólalt meg hirtelen, majd magához húzott.
Elkezdtünk birkózni az ágyban és hatalmas csikoló partit vágtunk. Ezt csináltuk vagy negyed óráig, majd miután abbahagytuk kimásztunk az ágyból. Felöltöztünk mind a ketten, majd kéz a kézben elindultunk le a földszintre.
Hirtelen azonban megtorpantam.
- Valami baj van kicsim? – kérdezte Seb.
- Nem hoztam el anyuék ajándékát!
- Te nem, de én igen! – s mosolygott.
- Ezek szerint úgy készültél, hogy megbocsátok?
- Igen. – s mosolygott.
- Helyes. - majd nyomtam egy puszit a szájára.
- Valami baj van kicsim? – kérdezte Seb.
- Nem hoztam el anyuék ajándékát!
- Te nem, de én igen! – s mosolygott.
- Ezek szerint úgy készültél, hogy megbocsátok?
- Igen. – s mosolygott.
- Helyes. - majd nyomtam egy puszit a szájára.
Persze apu is tudott már mindent arról, hogy Seb itt járt hajnalban és gondolom a csikolásból származó nevetésünk is lehallatszott.
- Jó reggelt gyerekek!- szólt anyu.
- Jó reggelt! – válaszoltam, majd utánam Seb is.
Láttam rajta, hogy egy kicsit feszült. Szerintem attól félt, hogy a szüleim hogy fognak viselkedni vele, hisz én vagyok az egyetlen gyerekük és megbántott. De szerencsére nem volt semmi gond. Az utolsó lépcsőfokot is elhagytuk és anyu hívott segíteni, így magára hagytam Sebet és aput. Apu kedves volt vele és mintha semmi sem történt volna úgy viselkedett vele.
- Gyere fiam, üljünk le, míg a hölgyek ügyködnek a konyhába! – s veregette meg a vállát olyan apai gesztussal.
Ránéztem Sebre és láttam, hogy megnyugodott, majd elindultak a kanapéhoz.
Mi anyuval mentünk a konyhába, hogy az ebéd jó legyen. Közbe persze érdeklődött, hogy mi a helyzet velünk.
- Látom, minden rendben van köztetek! – s látszott rajta, hogy boldog volt és örült nagyon a boldogságunknak.
- Igen, sikerült mindent megbeszélnünk! Tudod rájöttünk, hogy mind a ketten túlreagáltuk a dolgokat és most minden rendben van köztünk.
- Ennek örülök édesem!
Ott sürögtünk- forogtunk a konyhában. Mikor mindennel elkészültünk és megterítettem az asztalt is, én kaptam azt a megtisztelő feladatot, hogy a fiúkat értesítsem, hogy kész van az ebéd. Beléptem a nappaliba, és amikor a kanapéra néztem, boldogság fogott el és az a bizonyos családi hangulat, amiről már meséltem. Seb és apu ott ültek a kanapén és beszélgettek és jókat nevetgéltek. Én közelebb léptem hozzájuk.
- Kész van az ebéd.
- Akkor megyünk is, már éhes vagyok. – csapta össze apu a kezét, majd elindult.
Sebastian is felállt a kanapéról és ő is készült elindulni, de én megállítottam.
- A baba dolgot majd az ajándékozásnál mondjuk el.
- Rendben édesem. – majd nyomott egy puszit a számra.
Miután ezt megbeszéltük, mi is elindultunk az asztalhoz. Az ebéd nagyon jó hangulatban telt el, már kezdtem ugyanazt érezni, mint régen, amikor ugyanennél az asztalnál ültem, de kislányként. Sebastiannak minden valószínűséggel nagyon ízlett az ebéd, hisz amit kiszedett magának, azt megette. Ebéd után a férfiak ismét elvonultak, mi pedig anyuval elmosogattunk és elpakoltunk. Miután végeztünk elérkezett az ajándékozás pillanata.
Körbeültük a karácsonyfát és átadtuk a becsomagolt ajándékokat. Nem hatalmas és méregdrága ajándékok voltak, hanem olyanok, amelyeket szívből vettünk, és amelyeknek biztosan örül mindenki. Szerintem nem az a lényeg, hogy minél méregdrágább és minél nagyobb dolgot vegyünk, vagy felesleges kacatokat, vagy hiper modern kütyüket, szerintem a lényeg az érzés. Látni azt, hogy akinek vettél valamit az valóban örül neki, és tudja, hogy az szívből jött. Emellett persze jobb adni, mint kapni.
Miután megnézték anyuék a csomagokat, felálltunk Sebbel velük szembe és belekezdtünk. Ő hátulról átkarolt, majd a kezét rátette a hasamra.
- Anyu, apu! Van még valami.
- Mi? – kérdezték szinte egyszerre.
- Tegnap tudtam meg valamit. – egymásra néztünk Sebbel, majd folytattam. – Gratulálok, nagyszülők lettetek!
- Jó reggelt gyerekek!- szólt anyu.
- Jó reggelt! – válaszoltam, majd utánam Seb is.
Láttam rajta, hogy egy kicsit feszült. Szerintem attól félt, hogy a szüleim hogy fognak viselkedni vele, hisz én vagyok az egyetlen gyerekük és megbántott. De szerencsére nem volt semmi gond. Az utolsó lépcsőfokot is elhagytuk és anyu hívott segíteni, így magára hagytam Sebet és aput. Apu kedves volt vele és mintha semmi sem történt volna úgy viselkedett vele.
- Gyere fiam, üljünk le, míg a hölgyek ügyködnek a konyhába! – s veregette meg a vállát olyan apai gesztussal.
Ránéztem Sebre és láttam, hogy megnyugodott, majd elindultak a kanapéhoz.
Mi anyuval mentünk a konyhába, hogy az ebéd jó legyen. Közbe persze érdeklődött, hogy mi a helyzet velünk.
- Látom, minden rendben van köztetek! – s látszott rajta, hogy boldog volt és örült nagyon a boldogságunknak.
- Igen, sikerült mindent megbeszélnünk! Tudod rájöttünk, hogy mind a ketten túlreagáltuk a dolgokat és most minden rendben van köztünk.
- Ennek örülök édesem!
Ott sürögtünk- forogtunk a konyhában. Mikor mindennel elkészültünk és megterítettem az asztalt is, én kaptam azt a megtisztelő feladatot, hogy a fiúkat értesítsem, hogy kész van az ebéd. Beléptem a nappaliba, és amikor a kanapéra néztem, boldogság fogott el és az a bizonyos családi hangulat, amiről már meséltem. Seb és apu ott ültek a kanapén és beszélgettek és jókat nevetgéltek. Én közelebb léptem hozzájuk.
- Kész van az ebéd.
- Akkor megyünk is, már éhes vagyok. – csapta össze apu a kezét, majd elindult.
Sebastian is felállt a kanapéról és ő is készült elindulni, de én megállítottam.
- A baba dolgot majd az ajándékozásnál mondjuk el.
- Rendben édesem. – majd nyomott egy puszit a számra.
Miután ezt megbeszéltük, mi is elindultunk az asztalhoz. Az ebéd nagyon jó hangulatban telt el, már kezdtem ugyanazt érezni, mint régen, amikor ugyanennél az asztalnál ültem, de kislányként. Sebastiannak minden valószínűséggel nagyon ízlett az ebéd, hisz amit kiszedett magának, azt megette. Ebéd után a férfiak ismét elvonultak, mi pedig anyuval elmosogattunk és elpakoltunk. Miután végeztünk elérkezett az ajándékozás pillanata.
Körbeültük a karácsonyfát és átadtuk a becsomagolt ajándékokat. Nem hatalmas és méregdrága ajándékok voltak, hanem olyanok, amelyeket szívből vettünk, és amelyeknek biztosan örül mindenki. Szerintem nem az a lényeg, hogy minél méregdrágább és minél nagyobb dolgot vegyünk, vagy felesleges kacatokat, vagy hiper modern kütyüket, szerintem a lényeg az érzés. Látni azt, hogy akinek vettél valamit az valóban örül neki, és tudja, hogy az szívből jött. Emellett persze jobb adni, mint kapni.
Miután megnézték anyuék a csomagokat, felálltunk Sebbel velük szembe és belekezdtünk. Ő hátulról átkarolt, majd a kezét rátette a hasamra.
- Anyu, apu! Van még valami.
- Mi? – kérdezték szinte egyszerre.
- Tegnap tudtam meg valamit. – egymásra néztünk Sebbel, majd folytattam. – Gratulálok, nagyszülők lettetek!
Anyuék meg sem tudtak szólalni. Kellett nekik körülbelül egy perc, mire feldolgozták az eseményt.
- Micsoda kislányom? Nagyszülők?
- Igen apu nagyszülők.
Majd felpattantak ülőhelyükből és a nyakunkba borultak. Nagyon örültek a hírnek és gratuláltak nekünk. Mindannyian nagyon boldogok voltunk.
A mai nap további része remekül telt, igazi családias és meghitt hangulatban, amire mindig is vágytam. Sokat beszélgettünk, nevetgéltünk és élveztük ezt a napot. Azonban ahogy az este elkövetkezett, ez megszűnt, hisz nekünk a mai este folyamán még egy utunk lesz.
Miután mindent összepakoltunk immár az újdonsült apukával, elérkezett a búcsú pillanata.
Megöleltem anyuékat, majd elköszöntünk egymástól:
- Sziasztok! Vigyázzatok magatokra kislányom! Figyelj oda, most már a picire is gondolnod kell! – intő szavait kaptam anyunak.
- Vigyázok, ne félj. – mondtam neki.
- Én meg arra vigyázok, hogy vigyázzon magára! – mondta Seb elmosolyodva, majd magához húzott és egy puszit nyomott a homlokomra.
Ezen mindannyian elmosolyodtunk.
- Igen fiam, rád bízom az egyetlen kislányom és a kisunokám is, vigyázz rájuk. – mondta apu.
- Vigyázni fogok, ők az életem! – mondta Seb.
Majd megölelgettük egymást még egyszer, majd a kihívott taxiba beszálltunk. Még az autóból integettem nekik, ők pedig nekem. Mikor már eltűnt az alakjuk, sóhajtottam egy nagyot.
- Valami baj van édesem? – kérdezősködött Seb.
- Nincs semmi, csak olyan jó volt velük.
Átölelt és magához húzott.
- Jövünk majd nemsokára.
Én élveztem az ő közelségét. Nagyon szeretem őt, és most már a szívem alatt hordom a gyermekét. Emellett látom rajta, hogy ő rettentően boldog attól, hogy apuka és ez nagyon jó érzés.
- Micsoda kislányom? Nagyszülők?
- Igen apu nagyszülők.
Majd felpattantak ülőhelyükből és a nyakunkba borultak. Nagyon örültek a hírnek és gratuláltak nekünk. Mindannyian nagyon boldogok voltunk.
A mai nap további része remekül telt, igazi családias és meghitt hangulatban, amire mindig is vágytam. Sokat beszélgettünk, nevetgéltünk és élveztük ezt a napot. Azonban ahogy az este elkövetkezett, ez megszűnt, hisz nekünk a mai este folyamán még egy utunk lesz.
Miután mindent összepakoltunk immár az újdonsült apukával, elérkezett a búcsú pillanata.
Megöleltem anyuékat, majd elköszöntünk egymástól:
- Sziasztok! Vigyázzatok magatokra kislányom! Figyelj oda, most már a picire is gondolnod kell! – intő szavait kaptam anyunak.
- Vigyázok, ne félj. – mondtam neki.
- Én meg arra vigyázok, hogy vigyázzon magára! – mondta Seb elmosolyodva, majd magához húzott és egy puszit nyomott a homlokomra.
Ezen mindannyian elmosolyodtunk.
- Igen fiam, rád bízom az egyetlen kislányom és a kisunokám is, vigyázz rájuk. – mondta apu.
- Vigyázni fogok, ők az életem! – mondta Seb.
Majd megölelgettük egymást még egyszer, majd a kihívott taxiba beszálltunk. Még az autóból integettem nekik, ők pedig nekem. Mikor már eltűnt az alakjuk, sóhajtottam egy nagyot.
- Valami baj van édesem? – kérdezősködött Seb.
- Nincs semmi, csak olyan jó volt velük.
Átölelt és magához húzott.
- Jövünk majd nemsokára.
Én élveztem az ő közelségét. Nagyon szeretem őt, és most már a szívem alatt hordom a gyermekét. Emellett látom rajta, hogy ő rettentően boldog attól, hogy apuka és ez nagyon jó érzés.
Egész úton így ültünk egymás mellett. Ő fogta a kezem és az ujjaimmal játszadozott. Elmondta nekem, hogy nagyon bízott abban, hogy megbocsátok, és sokszor ecsetelte, hogy mennyire szeret. Persze én rájöttem hamar, hogy túlreagáltam a dolgot, de most a terhesség miatt néha érzelmi hullámaim vannak, egyszer fent vagyok másszor pedig lent. Úgy tűnik mikor eljöttem éppen egy gödörből üvöltöztem, hogy segítsenek kimászni.
Viszonylag hamar kiértünk a repülőtérre. Nem volt sok csomagunk és megint szerencsénk volt, még akadt két jegy a számunkra. Miután a csomagot is elintéztünk és mi is kivártuk a sorunk sikeresen felszálltunk a repülőgépre. Szerencsére egymás mellett ültünk. Nagyon jó volt, én az egész utat végig szundítottam szerelmem vállán. Mikor már közel volt a földet érés, kedvesen puszijára ébredtem. Nagy nehezen kinyitottam a szeme, és egy mosolygó Sebastiant láttam magam előtt.
- Anyuka, ébresztő! – mondta kedvesen.
- Rendben apuka. – s kezdtem éledezni.
Körülbelül 5 percembe került, míg teljesen magamhoz tértem és sikeresen felfogtam, hogy melyik bolygón is vagyok.
Majd leszálltunk. A csomagjainkat hamar összeszedtük, és ismételten egy szuper kis taxis út következett. De már szinte megszokottá vált ez a taxizás. Szerencsére nem késtünk, és nem kellet várakoznunk, ugyanis a hirtelen jött hó megtréfálta az embereket és egy kicsit megnehezítette a közlekedést is. De szerencsére a mi taxisunk az a „cseles” és mindenre felkészült típusú taxis volt. Pillanatok alatt ellavírozott a kisebb utcákon és így egy percet sem rostokoltunk. Hála neki, hamar meg is érkeztünk Seb családjához. Kiszálltunk a kocsiból és mielőtt még bementünk volna a házba megbeszéltem kedvesemmel, hogy a baba dolgot itt is majd csak az ajándékozáskor mondjuk el. Ott álltunk az ajtó előtt és Seb becsöngetett. Már elég későre járt éjfél körül volt, mikor mi becsöngettünk. Morogtam is Sebre, hogy miért csönget csupán egy pár perc és megkeresem a kulcsát, de ő hajthatatlan volt. Be akart csöngetni, hogy mindenki tudja, hogy megérkeztünk. Anyukája Heike nyitott ajtót. Szegénykémet felébresztette, aki fáradtan csoszogott elénk a papucsában, de amikor meglátott minket a szeme kipattant hirtelen és szinte a nyakunkba ugrott.
- Jajj, de jó, hogy itt vagytok mind a ketten!
- Szia anyu!
- Szia Heike!
- Na gyertek be! Ne fagyoskodjatok itt kint. – invitált be minket.
Mi pedig szór fogadtunk, hisz kezdtünk egy kicsit fázni odakint.
- Gyerekek, előkészítettem Seb szobáját nektek. Pihenjétek ki magatokat, holnap nagy lesz a nyüzsgés.
- Rendben. – mondtuk, majd elindultunk a szobába.
Leraktuk a bőröndöket a sarokba, majd egy gyors zuhany után bemásztunk az ágyba. Odabújtam az ifjú apukához, aki karjaival szinte magához láncolt, majd hamar elaludtunk. A fáradtság elnyomott minket.
Reggel arra ébredtünk, hogy Fabi szebb öccse ordibál édesanyjának.
- Anyu jól hallottam Seb és Mary jöttek este? – persze mindezt a szobájából tette.
- Igen. - szólt Heike a konyhából. – De Fabi ne zajongj, még alszanak.
- Csak aludtunk. – szólt Seb. – Egyszer elkapom ezt az őrültet. – ezzel persze öccsére célzott.
- Nyugalom apuka!
- Anyuka, ébresztő! – mondta kedvesen.
- Rendben apuka. – s kezdtem éledezni.
Körülbelül 5 percembe került, míg teljesen magamhoz tértem és sikeresen felfogtam, hogy melyik bolygón is vagyok.
Majd leszálltunk. A csomagjainkat hamar összeszedtük, és ismételten egy szuper kis taxis út következett. De már szinte megszokottá vált ez a taxizás. Szerencsére nem késtünk, és nem kellet várakoznunk, ugyanis a hirtelen jött hó megtréfálta az embereket és egy kicsit megnehezítette a közlekedést is. De szerencsére a mi taxisunk az a „cseles” és mindenre felkészült típusú taxis volt. Pillanatok alatt ellavírozott a kisebb utcákon és így egy percet sem rostokoltunk. Hála neki, hamar meg is érkeztünk Seb családjához. Kiszálltunk a kocsiból és mielőtt még bementünk volna a házba megbeszéltem kedvesemmel, hogy a baba dolgot itt is majd csak az ajándékozáskor mondjuk el. Ott álltunk az ajtó előtt és Seb becsöngetett. Már elég későre járt éjfél körül volt, mikor mi becsöngettünk. Morogtam is Sebre, hogy miért csönget csupán egy pár perc és megkeresem a kulcsát, de ő hajthatatlan volt. Be akart csöngetni, hogy mindenki tudja, hogy megérkeztünk. Anyukája Heike nyitott ajtót. Szegénykémet felébresztette, aki fáradtan csoszogott elénk a papucsában, de amikor meglátott minket a szeme kipattant hirtelen és szinte a nyakunkba ugrott.
- Jajj, de jó, hogy itt vagytok mind a ketten!
- Szia anyu!
- Szia Heike!
- Na gyertek be! Ne fagyoskodjatok itt kint. – invitált be minket.
Mi pedig szór fogadtunk, hisz kezdtünk egy kicsit fázni odakint.
- Gyerekek, előkészítettem Seb szobáját nektek. Pihenjétek ki magatokat, holnap nagy lesz a nyüzsgés.
- Rendben. – mondtuk, majd elindultunk a szobába.
Leraktuk a bőröndöket a sarokba, majd egy gyors zuhany után bemásztunk az ágyba. Odabújtam az ifjú apukához, aki karjaival szinte magához láncolt, majd hamar elaludtunk. A fáradtság elnyomott minket.
Reggel arra ébredtünk, hogy Fabi szebb öccse ordibál édesanyjának.
- Anyu jól hallottam Seb és Mary jöttek este? – persze mindezt a szobájából tette.
- Igen. - szólt Heike a konyhából. – De Fabi ne zajongj, még alszanak.
- Csak aludtunk. – szólt Seb. – Egyszer elkapom ezt az őrültet. – ezzel persze öccsére célzott.
- Nyugalom apuka!
Még pár percig lustálkodtunk, majd kimásztunk az ágyból. Összeszedtük magunk és elindultunk a nappaliba. A nappaliban volt már Norbert Seb apukája. Hatalmas boldogsággal köszöntött minket. Átölelt. Váltottunk néhány szót, majd magára hagytam szerelmem és apukáját, had beszélgessenek én addig mentem a konyhába segíteni.
Heike persze sürgött- forgott a konyhába. Felajánlottam neki segítségem, de először tartózkodott, hogy vendég vagyok, nehogy már én dolgozzak. Én mondtam neki, hogy szívesen teszem és egyáltalán nem fogom letörni a körmöm egy kis segítségtől, sőt még a karikagyűrű se fog leesni a kezemről. Végül beadta a derekát. Így már együtt sürögtünk a konyhában. Közben persze beszélgettünk.
- Melanie és Stephanie mikor érkeznek? – kérdeztem tőle.
Ők Seb testvérei, akikkel nagyon jóban vagyok.
- Majd csak egy óra fele. Együtt jönnek a kedveseikkel.
- Hűha, akkor igazai családi gyűlés lesz ma! - Mondtam mosolyogva.
- Hát leszünk páran. – s ő is mosolygott.
Majd ő témát váltott.
- Tudod Mary hallottam az incidensről és nagyon örülök, hogy szent a béke.
- Tudod Heike összekaptunk, de szerintem mind a ketten túlreagáltuk a dolgot. Én nagyon szeretem a fiad!
- Ő is téged lányom! És mi is, már a családunkba tartozol. - majd átölelt azzal az anyai öleléssel.
Heike persze sürgött- forgott a konyhába. Felajánlottam neki segítségem, de először tartózkodott, hogy vendég vagyok, nehogy már én dolgozzak. Én mondtam neki, hogy szívesen teszem és egyáltalán nem fogom letörni a körmöm egy kis segítségtől, sőt még a karikagyűrű se fog leesni a kezemről. Végül beadta a derekát. Így már együtt sürögtünk a konyhában. Közben persze beszélgettünk.
- Melanie és Stephanie mikor érkeznek? – kérdeztem tőle.
Ők Seb testvérei, akikkel nagyon jóban vagyok.
- Majd csak egy óra fele. Együtt jönnek a kedveseikkel.
- Hűha, akkor igazai családi gyűlés lesz ma! - Mondtam mosolyogva.
- Hát leszünk páran. – s ő is mosolygott.
Majd ő témát váltott.
- Tudod Mary hallottam az incidensről és nagyon örülök, hogy szent a béke.
- Tudod Heike összekaptunk, de szerintem mind a ketten túlreagáltuk a dolgot. Én nagyon szeretem a fiad!
- Ő is téged lányom! És mi is, már a családunkba tartozol. - majd átölelt azzal az anyai öleléssel.
Nagyon jól esett nekem amiket mondott. Beszélgettünk még, de csengettek. Seb nyitott ajtót. A konyhába szűrődő hangokból azonnal leszűrtem, hogy kik érkeztek meg. Melanie és barátja, valamint Stephanie és vőlegénye. Én mentem eléjük és üdvözöltem őket. Mindannyian nagyon örültünk egymásnak és egymás nyakába ugrottunk. Majd nem sokkal ők is otthagyták a férfiakat és jöttek a konyhába segédkezni. Azonnal elkezdtük a csajos beszélgetést. De hogy már ennyien voltunk hamar végeztünk a konyhában, majd együttes erővel az asztal megterítésén is hamar túlestünk. Így már csak egy dolog volt hátra az ebéd. Nagyon ízletes volt az ebéd, de Heike mindig finomakat főz így nem volt meglepő, hogy ilyen finomságokat varázsolt elénk.
Ebéd után elmosogattunk, majd itt is hasonlóan az otthoni eseményekhez elérkezett az ajándékozás. Körbeültünk a fát, majd átnyújtottuk a csomagokat. Miután mindenki végzett a csomagolás darabokra szedésével és az ajándékok alapos szemügyre vételével, Sebastiannal megint a nagy bejelentésre készültünk. Most hagytam, hogy ő beszéljen, elvégre végül is ő van otthon. Így elkezdte.
- Anyu, apu, többiek van egy bejelentenivalónk!
Mindenki feszülten várakozott.
- Mary kisbabát vár!
Mindenki felpattant a székéből és gratulált nekünk. Miután lecsendesedtünk Stephaine-ék is bejelentésre készültek.
- Akkor mi is szeretnénk valamit mondani. Anyu, apu még egy kisunokátok lesz.
Ezen mindannyian meglepődtünk és szívből örültünk az ő boldogságuknak is. Egyszer csak Melanie és barátja is készültek. Még egy hír? Három baba esetleg?
- Akkor mi már csak annyit mondanánk, hogy anyu, apu Marcus eljegyzett.
Ennek is iszonyatosan örültünk. Ennyi remek hír egy napra igazán jó. Heike és Norbert nagyon boldogak voltak. Ezután összeültünk a csajokkal és elkezdtünk tervezgetni. Megbeszéltük, hogy mi kismama koszorúslányok leszünk, hisz Melanie az esküvőjét nyárra tervezte, addigra mi pedig már kismama pocakkal fogunk mászkálni. Stephanieval pedig megbeszéltük, hogy sokszor beszélünk majd és tanácsokat fogunk adni egymásnak és beszámolunk majd a terhességünkről a másiknak.
Ez a beszélgetés nagyon jóra sikeredett és hosszú is lett. Ezután persze még az egész család elbeszélgetett, majd este következett. Mindenki fáradt volt, így hamar nyugovóra tértünk. Persze előtte elbúcsúztunk Melanie-tól és Stephanie-tól és kedveseiktől, mert mi hajnalba indulunk tovább és velük már nem fogunk találkozni. Nagy nehézségek árán ez sikeredett, majd mindenki elindult lepihenni. Végül is nekünk szükségünk volt egy kis alvásra, hisz Seb most előre foglaltatott nekünk jegyet és reggel 7 órakor a mi gépünk indul is. Most is hasonlóan aludtunk el, mint előző este. Reggel én időben keltem, furcsa módon magamtól, hisz még az ébresztő óra sem csörgött. 3:43 volt, amikor megébredtem. Pár percet még Seb karjaiban feküdtem, majd óvatosan megpróbáltam kimászni, nehogy felkeltsem, még van egy fél órája, had aludjon. De ez nem sikerült. Nagyon óvatos voltam és csendben mozgolódtam, de ő megébredt.
- Baj van édes? – kérdezett aggódva.
- Nincs semmi, pihenj még. - majd nyomtam egy puszit a szájára.
- Jó. – s mikor ezt kimondta már álomba is zuhant.
Én kimásztam az ágyból, elvégeztem a szokásos kis rituálém, majd a konyhába indultam. Már ott ült Norbert és Heike a konyhában és próbáltak ébredezni. Éppen a kávéjukat szürcsölgették.
- Jó reggelt! Miért keltetek ilyen korán?
- Hát nem is fogunk aludni, mikor ti elmentek. – mondta Norbert.
Ezen elmosolyodtam jól esett. Én ittam egy teát és elkezdtem reggelit gyártani, mikor Seb is ide ért. Most már nem félálomban közlekedett, teljesen éber volt. Adott egy puszit, majd leült mellém és együtt megreggeliztünk. Miután végeztünk, elcipelte a csomagokat az ajtóhoz és hívott egy taxit. Nem akartuk, hogy a szülei fáradtan vezessenek. Majd mikor hallottuk, hogy megérkezett a taxi, felvettük a kabátjainkat és elkezdtünk búcsúzkodni. Egyik pillanatban Fabi rontott ki kócosan a szobájából. A következőket ordibálta:
- Fent vagyok! Várjatok! Ne menjetek el!
Odaért hozzánk majd tőle is elbúcsúztunk. Ezután Seb szüleitől s búcsút vettünk, akik szintén megígértették velünk, hogy nagyon vigyázunk majd magunkra.
Ezután pedig ismételten taxiba szálltunk s immár a hazafelé úthoz indultunk.
Minden a szokásos rendben zajlott, s a repülőút alatt sem történt semmi. Annyi volt most a különbség, hogy fordított felállásba működtünk. Most Seb aludt, s én ébresztettem.
Leszállás után is sikeresen és viszonylag hamar összeszedtük a bőröndöket és most már jött az utolsó taxis élmény. Ezután már az otthon várt minket. Már szinte megszokott volt a taxis légkör. Szerencsére hamar megérkeztünk az otthonunkba, majd mikor beléptem az fogadott amit otthagytam. Láttam a földön az összetört karácsonyfadíszt.
- Sajnálom Seb. – kezdtem így, de nem hagyta a folytatást.
- Shhh! Lerakjuk a csomagot és feldíszítjük a fát.
Majd így is tettünk.
Először persze eltakarítottam az összetört díszdarabokat, majd körbeálltuk a fát és szépen feldíszítettük. Nagyon szép lett. Majd mikor végeztünk odalépett elém Seb, mélyen a szemembe nézett majd megcsókolt. Miután ajkaink elváltak egymástól a következőket mondta:
- Akkor most én szeretném az ajándékom átadni.
Letérdelt majd belekezdett:
- Mary Burke hozzám jössz feleségül? – s kinyitott egy kis dobozkát, amiben egy meseszép gyűrű volt.
Én azonnal tudtam a válaszom.
- Igen!
Majd ő felállt és az ujjamra húzta a gyűrűt. Azonnal a nyakába ugrottam, szorítottam magamhoz és ezer puszit adtam neki.
Miután lecsillapodtam leültünk a kanapéra. Immár az ifjú vőlegény és menyasszony. A kanapén ülve szembe voltunk a fával. Ő átölelt és én pedig a vállára hajtottam a fejem. Majd bekapcsolta a Hifit a távirányítóval, amelyben a kedvenc dalom szólt, a már említett Jingle Bells Michael Buble-tól.
Hallgattuk a zenét és néztük a fát, élveztük az ünnepet. Egy boldog karácsonyra vágytam, amely meghitt és boldog. Először ez hittem ez csak egy álom, de most már azt mondom ez valóság. Ráadásul lesz mit mesélni a szülőknek.
Ebéd után elmosogattunk, majd itt is hasonlóan az otthoni eseményekhez elérkezett az ajándékozás. Körbeültünk a fát, majd átnyújtottuk a csomagokat. Miután mindenki végzett a csomagolás darabokra szedésével és az ajándékok alapos szemügyre vételével, Sebastiannal megint a nagy bejelentésre készültünk. Most hagytam, hogy ő beszéljen, elvégre végül is ő van otthon. Így elkezdte.
- Anyu, apu, többiek van egy bejelentenivalónk!
Mindenki feszülten várakozott.
- Mary kisbabát vár!
Mindenki felpattant a székéből és gratulált nekünk. Miután lecsendesedtünk Stephaine-ék is bejelentésre készültek.
- Akkor mi is szeretnénk valamit mondani. Anyu, apu még egy kisunokátok lesz.
Ezen mindannyian meglepődtünk és szívből örültünk az ő boldogságuknak is. Egyszer csak Melanie és barátja is készültek. Még egy hír? Három baba esetleg?
- Akkor mi már csak annyit mondanánk, hogy anyu, apu Marcus eljegyzett.
Ennek is iszonyatosan örültünk. Ennyi remek hír egy napra igazán jó. Heike és Norbert nagyon boldogak voltak. Ezután összeültünk a csajokkal és elkezdtünk tervezgetni. Megbeszéltük, hogy mi kismama koszorúslányok leszünk, hisz Melanie az esküvőjét nyárra tervezte, addigra mi pedig már kismama pocakkal fogunk mászkálni. Stephanieval pedig megbeszéltük, hogy sokszor beszélünk majd és tanácsokat fogunk adni egymásnak és beszámolunk majd a terhességünkről a másiknak.
Ez a beszélgetés nagyon jóra sikeredett és hosszú is lett. Ezután persze még az egész család elbeszélgetett, majd este következett. Mindenki fáradt volt, így hamar nyugovóra tértünk. Persze előtte elbúcsúztunk Melanie-tól és Stephanie-tól és kedveseiktől, mert mi hajnalba indulunk tovább és velük már nem fogunk találkozni. Nagy nehézségek árán ez sikeredett, majd mindenki elindult lepihenni. Végül is nekünk szükségünk volt egy kis alvásra, hisz Seb most előre foglaltatott nekünk jegyet és reggel 7 órakor a mi gépünk indul is. Most is hasonlóan aludtunk el, mint előző este. Reggel én időben keltem, furcsa módon magamtól, hisz még az ébresztő óra sem csörgött. 3:43 volt, amikor megébredtem. Pár percet még Seb karjaiban feküdtem, majd óvatosan megpróbáltam kimászni, nehogy felkeltsem, még van egy fél órája, had aludjon. De ez nem sikerült. Nagyon óvatos voltam és csendben mozgolódtam, de ő megébredt.
- Baj van édes? – kérdezett aggódva.
- Nincs semmi, pihenj még. - majd nyomtam egy puszit a szájára.
- Jó. – s mikor ezt kimondta már álomba is zuhant.
Én kimásztam az ágyból, elvégeztem a szokásos kis rituálém, majd a konyhába indultam. Már ott ült Norbert és Heike a konyhában és próbáltak ébredezni. Éppen a kávéjukat szürcsölgették.
- Jó reggelt! Miért keltetek ilyen korán?
- Hát nem is fogunk aludni, mikor ti elmentek. – mondta Norbert.
Ezen elmosolyodtam jól esett. Én ittam egy teát és elkezdtem reggelit gyártani, mikor Seb is ide ért. Most már nem félálomban közlekedett, teljesen éber volt. Adott egy puszit, majd leült mellém és együtt megreggeliztünk. Miután végeztünk, elcipelte a csomagokat az ajtóhoz és hívott egy taxit. Nem akartuk, hogy a szülei fáradtan vezessenek. Majd mikor hallottuk, hogy megérkezett a taxi, felvettük a kabátjainkat és elkezdtünk búcsúzkodni. Egyik pillanatban Fabi rontott ki kócosan a szobájából. A következőket ordibálta:
- Fent vagyok! Várjatok! Ne menjetek el!
Odaért hozzánk majd tőle is elbúcsúztunk. Ezután Seb szüleitől s búcsút vettünk, akik szintén megígértették velünk, hogy nagyon vigyázunk majd magunkra.
Ezután pedig ismételten taxiba szálltunk s immár a hazafelé úthoz indultunk.
Minden a szokásos rendben zajlott, s a repülőút alatt sem történt semmi. Annyi volt most a különbség, hogy fordított felállásba működtünk. Most Seb aludt, s én ébresztettem.
Leszállás után is sikeresen és viszonylag hamar összeszedtük a bőröndöket és most már jött az utolsó taxis élmény. Ezután már az otthon várt minket. Már szinte megszokott volt a taxis légkör. Szerencsére hamar megérkeztünk az otthonunkba, majd mikor beléptem az fogadott amit otthagytam. Láttam a földön az összetört karácsonyfadíszt.
- Sajnálom Seb. – kezdtem így, de nem hagyta a folytatást.
- Shhh! Lerakjuk a csomagot és feldíszítjük a fát.
Majd így is tettünk.
Először persze eltakarítottam az összetört díszdarabokat, majd körbeálltuk a fát és szépen feldíszítettük. Nagyon szép lett. Majd mikor végeztünk odalépett elém Seb, mélyen a szemembe nézett majd megcsókolt. Miután ajkaink elváltak egymástól a következőket mondta:
- Akkor most én szeretném az ajándékom átadni.
Letérdelt majd belekezdett:
- Mary Burke hozzám jössz feleségül? – s kinyitott egy kis dobozkát, amiben egy meseszép gyűrű volt.
Én azonnal tudtam a válaszom.
- Igen!
Majd ő felállt és az ujjamra húzta a gyűrűt. Azonnal a nyakába ugrottam, szorítottam magamhoz és ezer puszit adtam neki.
Miután lecsillapodtam leültünk a kanapéra. Immár az ifjú vőlegény és menyasszony. A kanapén ülve szembe voltunk a fával. Ő átölelt és én pedig a vállára hajtottam a fejem. Majd bekapcsolta a Hifit a távirányítóval, amelyben a kedvenc dalom szólt, a már említett Jingle Bells Michael Buble-tól.
Hallgattuk a zenét és néztük a fát, élveztük az ünnepet. Egy boldog karácsonyra vágytam, amely meghitt és boldog. Először ez hittem ez csak egy álom, de most már azt mondom ez valóság. Ráadásul lesz mit mesélni a szülőknek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése