Sebastian Vettel
Ez a karácsony másabb lesz, mint az utóbbi két év karácsonya. Ezt az ünnepet most azzal a személlyel fogom tölteni, aki nekem mindennél fontosabb. Ezt az illetőt Marynek hívják. Két éve ismerkedtem meg vele, szerencsére a sors és az üzlet az életembe sodorta. Első pillantásra elvarázsolt. Azon a hétvégén belopta magát az eszembe és a szívembe, ahonnan nem engedem őt el. De még most nem vagyok otthon. Sőt még úton se vagyok. Éppen a csapat tulajdonosánál, Friedrichnél vagyok, aki egy kis partit vagy valami kis csapatépítő dolgot talált ki nekünk. Ugyanis meghívta a csapatfőnököt Christiant, Adriant, pilótatársam Markot és még jó pár vezető embert a csapatból s mellettük persze engem is. Igaz ez az összejövetel délelőtt 11 órakor kezdődött, hogy mindenki csak egy kis időt vegyen el a családjától. Így én is úgy terveztem, hogy délután egy vagy pedig két óra körül már otthon leszek és Maryvel fogom tölteni az időt. Ha most így belegondolok, egész nap csak ő jár a fejemben, és persze az ajándékom. Olyan valamit akarok neki adni, amire ő sem számol. Kíváncsi vagyok nagyon, hogy mit fog hozzá szólni, egyáltalán örülni fog-e a dolognak vagy nem. De ez butaság miért ne örülne! Röppent fel ez a gondolatom is. Nagy elmélkedésemet Christian zavarta meg.
- Gyere Seb sztorizgatunk.
- Megyek. – s el is indultam a többiekhez.
Amikor körbenéztem láttam, hogy mindenki jól érzi magát. Mikor már én is teljesen odakoncentráltam a többiekre jókat nevettem. Olyan történeteket meséltek, amiken csak hangosan tudtam nevetni. Sokszor mondják azt, hogy gyorsan telik az idő, ha jól mulat az ember. S ez most valóban így volt. Egy kis időre nem Maryre koncentráltam, hanem az itt lévő társaságra figyeltem. Mikor észbe kaptam magam, megláttam hány óra, rögtön Mary jutott az eszembe. Igazából, mindenki jól érezte megát itt és nem akartam hamar elmenni, nem akartam elsőnek elmenni fogalmazzunk inkább így. Így a mellett döntöttem, hogy felhívom szerelmem, hogy ne aggódjon értem, egy órácskát késni fogok. Felálltam a társaságtól és kerestem egy csendes zugot. Elővettem a telefont és már hívtam is. Harmadik csöngésre vette fel a telefont:
- Szia kicsim! – hallottam hangját.
- Szia kincsem! Csak azért hívlak, hogy egy kicsit késni fogok. – mondtam azonnal.
- Értem. – hallottam ahogy letörve válaszolt.
- Ne haragudj életem, maximum egy óra. Sietek és repülök hozzád haza! Aztán kiengesztellek valahogy. – mondtam neki, hogy egy kicsit felvidítsam.
- Szükség is lesz rá. – mondta immár boldogabban.
- Örömmel foglak kiengesztelni! – vágtam rá azonnal.
- Jól van kicsim, várlak majd. – s immár biztos voltam abban, hogy nem haragszik rám
- Sietek haza. Szeretlek. – mondtam végül
- Én is szeretlek. – hallottam még utoljára.
Majd letettem a telefont. Mikor letettem hallottam, hogy a többiek hangosan felnevettek. Biztos megint valami nagyon jó kis történet került elő. Mivel végeztem a telefonhívással visszamentem hozzájuk én is.
- Na végre, hogy itt vagy! – mondta Mark. – Nagyon nagy sztoriról maradtál le.
Majd végül a kedvemért Christian újra elmondta. A többek megint ugyanolyan nevetésbe törtek ki, s valóban mulatságos volt a sztori, így én is velük nevettem. Most, hogy így jól érzem magam ebben a társaságban, valami azt súgja nekem, hogy nem baj, hogy maradtam még egy kicsit. Jó valami más, egy igazán erős érzés pedig haza húz. Ebben az is közrejátszik, hogy a jelen lévőkkel sokkal több időt töltök, mint Maryvel, de ők a munkatársaim és azok az együtt töltött órák sokszor nem ilyen kellemes hangulatban telnek el. Állandóan, na jó, nem állandóan, de szinte mindig csak a munka van, a feszített tempó, s sokszor nincs idő leülni és ilyen hatalmasakat beszélni. Például ha most elmegyek, sose tudom meg főnököm egyben nagyon kínos, de ugyanakkor rendkívül szórakoztató karácsonyi történetét. És emellett még hallottam másoktól is vicces történeteket. A délután többi részét is így töltöttük, sokat nevetgéltünk. Mikor megint észbe kaptam, már későre járt. Már délután 6 óta volt. Gyorsan összekaptam magam, elköszöntem a többiektől és az Infinitimbe gyorsan bepattanva haza felé vettem utamat. Persze nem száguldoztam az utakon, egyben akartam haza érni életem értelméhez. Egész úton ő járt a fejemben. Hol azon gondolkoztam, hogy most biztosan ideges, hogy hol lehetek, lehet fel-alá mászkál a nappaliban. Hol pedig az járt a fejemben, hogy vajon mit fog szólni az ajándékomhoz. Már magam elé képzeltem ahogy a karjaimba ugrik és milyen boldog. Ezen elmosolyodtam. Már beleéltem magam és biztos voltam abban, hogy ez fog történni. Már csak 10 percre voltam körülbelül az otthonunktól. Igen a közös otthonunktól, ami körülbelül egy fél éve számít annak. Tudni kel ugyanis, hogy Mary angol, Londonban lakott. Volt egy kis üzlete, ő ugyanis menyasszonyi ruhákat tervezett és árult is a boltjában. Gyönyörű ruhákat tervezett. De ő feladta az életét és ideköltözött hozzám. Gyakorlatilag az életének az addigi munkáját adta fel, s nemrégen mondta, hogy hiányzik neki, s lehet itt fogja a szárnyait kibontogatni. Én persze ennek nagyon örültem. Ő iszonyatosan tehetséges és tudom, hogy ő itt is megállná a helyét.
Megérkeztem haza. Leparkoltam a ház elé, de mielőtt még bementem volna a házba elővettem az ajándékom és még egyszer szemügyre vettem. Ott volt a kis dobozka a kezemben. Felemeltem a tetejét és vetettem még egy pillantást a doboz tartalmára. Vettem egy nagy levegőt, visszazártam a dobozkát, majd becsúsztattam a kabátom zsebébe. Kivettem a kocsi kulcsot, kiszálltam az autóból, lezártam és gyors léptekkel indultam a házba.
Ahogy beléptem sütemény illata csapta meg az orrom. S emellett feltűnt még valami, nagyon nagy csönd volt. Ahogy bentebb léptem rájöttem mi ennek a csendnek az oka. De ahogy körbenéztem megijedtem. Egy széttört karácsonyfadíszt láttam a földön. Rögtön elkezdtem Mayrt ébresztgetni. Elkezdtem az arcát simogatni és ébresztgetni:
- Szia kicsim! Ébresztő.
Ő kinyitottam szemeit, majd nem úgy fogadott, mint amire vártam.
- Sikerült hazaérned! – vágta a fejemhez, de még álmosan mondta mindezt.
Mikor odafordult felém láttam, hogy sírt és aggódni kezdtem miatta.
- Kicsim te sírtál? – kérdeztem azonnal tőle. – Valami baj van? Édesen megijesztesz!
- Vártam rád, de úgy látom neked fontosabb a csapat! – vágta ezt is hozzám.
- Ezt meg miért mondod? – kérdeztem tőle.
- Tudod hány óra? – nézett rám dühösen, majd az órára és hevesen mutogatta nekem.
- Kicsim… - kezdtem volna el, de ő félbeszakított.
- Ne kicsimezz! Arra vártam egész délután, hogy haza gyere! Egy órakor hívtál, hogy késni fogsz egy órát és nézz az órára 6:43 van! – s már felemelte a hangját.
Jó igaz, nem most telefonáltam.
- Siettem, csak… - kezdtem ismételten, de megint félbeszakított.
- Nem érdekel! – s már ordított velem. – Neked mindenki fontosabb nálam!
Mikor ezt kimondta felment bennem a pumpa! Ez nem igaz, hisz nekem ő a legfontosabb és ilyenekkel dobálózik.
- Ezt ne mond! – s emeltem meg én is a hangom.
- De mondom, mert így van! Hát nem veszed észre magad! – mondta mindezt nekem.
Ebben a pillanatban még jobban felment az a bizonyos pumpa és kitörtem én is.
- Miről beszélsz? Tudtad, hogy pilóta vagyok és gondolhattad volna, hogy lesznek elfoglaltságaim. Mi van veled? Más vagy! Még nem is vagy szőke! – ordibáltam vele, hevesen és kitörve magamból.
- Igen te leszarsz engem gyakorlatilag! Seb én miről beszélek? Ez az első közös karácsonyunk! Azt hittem, hogy ez neked fontos! De nem érdekel senki se téged, csak az, hogy szerepelgess!
- Nem fogok eltűnni a világból, mint te! – vágtam oda neki.
- Mekkora bunkó vagy!- adta meg válaszát.
- Nem, csak őszinte! – még egy megjegyzés.
- Tudod mit, inkább keress magadnak valami modell pipit vagy mit bánom én kit és élj vele! Villogj vele a kamerák előtt! Tudod, hogy mennyire fontos vagy és ilyeneket mondasz nekem. Miattad hagytam abba, amit szerettem csinálni! – vágta a fejemhez.
Persze már indulatos voltam így a veszekedésünk csak tovább bontakozott.
- Senki se mondta neked! Mit érdekel engem, ha újra ruhákat tervezel!- mondtam neki hirtelen haragomban.
- Szóval mit érdekel téged! Rendben. Utállak érted! Tönkre tettél mindent! Egy önző szar alak vagy aki köp másokra! – ordibált velem, majd felrohant az emeletre.
Még nagyobb düh kapott el. Mikor felrohant én meg úgy döntöttem elmegyek. Idegességembe egy hatalmas mozdulattal kicsaptam az ajtót, majd ugyanennek a lendületnek köszönhetően becsaptam magam után, de erővel és haraggal megtelve. Gyors léptekkel indultam a kocsihoz, kinyitottam az ajtót, majd miután beindítottam a gázra tapostam. Szükségem volt egy kis sebességre, hogy kiengedjem a felgyülemlett feszültséget. Csak vezettem és mentem az egyenes úton miközben a hó csak szakadt. Már egy jó ideje mentem, mikor úgy döntöttem félre állok. Lehúzódtam az úton és kiraktam az elakadásjelzőt. Elkezdtem a zsebemben kotorászni, mikor megakadt a kezemben az ajándékom, pontosítok a kis dobozka. Kivetem a zsebemből és magam elé vettem. Elkezdtem forgatni a kezemben. De még mindig iszonyatosan dühös voltam és a kis dobozkát az anyós ülésre dobtam. Majd némán ültem a kocsimban. Csak az eseményeket játszottam vissza magamban. Minden egyes mondatot, amely elhagyta a szám, és amire olyan hevesen reagált Mary. Körülbelül már egy fél órája ültem így mikor egy érzés hatalmába kerített. Ez az érzés azt súgta nekem, hogy azonnal indítsam be a kocsit és menjek haza. Nem tudom honnan jött, de most ez uralkodott el rajtam. Ismételten beindítottam a kocsit és megfordultam, majd elindultam haza. Most nem ugyanolyan tempóval hajtottam, mint korábban, talán azért volt, mert egy kicsikét lenyugodtam. Lehet kellett ez a kis száguldozás, hogy lecsillapodjak. Nemsokára már otthon is voltam. Kiszálltam és elindultam vissza a házba. Most már belátom Marynek igaza volt, tényleg kevés időnk van egymásra, és amiket a fejéhez vágtam elég jogtalanok. Ő csak engem szeret és én így bántam vele. Azt a mondatot nem tudom kiverni a fejemből mikor szőkének neveztem. Mindig is utálta ha Hannahoz hasonlították, aki ugyebár szőke. Mindig mondták, hogy ott van az új barátnő, nem is szőke, nem is olyan, mint Hanna. És még hasonlókat. Mindig is hozzá hasonlítgatták a kapcsolatunk elején. Ő már akkor is nehezen viselte, hogy az exem árnyékában él szinte, akárhol megjelentünk mindig vele hasonlították össze és mindig vele példálóztak.
Végül egy pár percnyi várakozással a bejárat előtt és azon merengve, hogy mit fogok neki mondani, hogy kérek tőle bocsánatot, beléptem az ajtón. Ugyanaz a kísérteties csend fogadott mint a balhé előtt. Körbenéztem lent, de nem láttam változást. Gondoltam magamban, hogy biztos fent van szegénykém a szobában és biztos miattam szomorkodik. Felvágtattam a lépcsőn és a csukott ajtó előtt megálltam. Halkan kopogtam, majd kértem, hogy engedjen be.
- Mary, édesem engedj be. Beszéljük meg a dolgokat.
De nem kaptam választ. Így még egyszer megpróbálkoztam.
- Kérlek engedj be.
De ismételten semmi. Így benyitottam. Mikor benéztem nem az a látvány fogadott, mint amit vártam. Mary ugyanis sehol sem volt, a szekrényajtó tárva nyitva, a bőröndje és a ruhái sehol. Csak a hűlt helye volt már itt. Ezek szerint elment és itt hagyott magamra. Mikor ez tudatosodott bennem, legördült egy könnycsepp az arcomon. Tudom, hogy a férfiak mások, nem nagyon mutatják ki az érzéseiket, de én most megtettem. Hirtelen egy űrt éreztem. Én nagyon szeretem őt és ő itt hagyott. Megelégelte azt, hogy állandóan csak vár rám és én mindig parkoló pályára helyezem, sokszor a csapat érdekeit szolgálom. A csapatét. De mégis minek? Ha ez az ára, hogy pilóta vagyok, akkor inkább nem kell! Most csak a hiányát érzem. Ez egy furcsa és megmagyarázhatatlan érzés. Már megszoktam, hogy ha itthon vagyok mindig ott an mellettem, de ez most nem így van. Talán már sosem lesz így. Magamba roskadva ültem és hagytam, hogy a könnyeim hulljanak. Majd megcsörrent a telefonom. Reménykedve kaptam a zsebemhez és rángattam ki onnan, hogy hátha ő hív. Mikor kivettem rádöbbentem a valóságra. Nem ő volt. Anyu hívott. Nem tehetem azt meg, hogy nem veszem fel a telefont, az furcsa lenne neki és talán még meg is ijedne. Gyorsan megtörölgettem könnyes szemeimet és amennyire csak lehetett pár másodperc alatt összeszedtem magam. Majd felvettem a telefont.
- Szia anyu. - mondtam kissé elfojtott hangom.
- Szia kisfiam! Végre, hogy felvetted a telefont! Csak azért hívlak, hogy akkor hány órakor fogtok érkezni?
- Nem tudom. – válaszoltam szűkszavúan.
- Mi az, hogy nem tudod! Add ide Maryt! Úgy látszik, ezt a nőknek kell megbeszélni!
- Most nem tudom adni.
- Mi az, hogy nem tudod? Mit csinál?- kérdezett.
- Ö … Mary… Mary éppen – próbáltam valami hihetőt kitalálni.
- Álljunk meg Sebastian Vettel! – mondta anyai erényességében. Te nem mondasz el nekem valamit! Nagyon terelsz itt. Hol van Mary? Mi történt?- azonnal rátapintott a lényegre.
- Nincs itt. – egy rövid válasz tőlem.
- Miért hol van? – nem hagyta nyugodni a dolog.
- Elment. – mondtam ki egyszerűen és ugyanakkor iszonyatos nagy nehézséggel.
- Mi az, hogy elment? És mégis hova? Mi történt? Mit csináltál?
- Elment, jól hallottad. Összeszedte a ruháit és fogta a bőröndjét és elment.
- De mégis miért? Áruld el édes kisfiam!
- Összevesztünk. Ma volt egy céges összejövetel és én este jöttem csak onnan haza. És ezen összekaptunk, majd aztán heves vitába törtünk ki és mindent egymás fejéhez vágtunk. Majd ő felrohant a szobába én pedig elviharoztam innen. Mikor hazajöttem már csak az üres házat találtam.
- Mit csináltál Sebastian! – hallottam, hogy a megszokottnál erélyesebb. Megbántottad, ezt a lányt, aki feladta az életét miattad! Ennyire szereted őt! – jött az anyai kioktatás, de éreztem, hogy jogos.
- Ne nehezítsd meg te is a dolgom.
- Még szép, hogy megnehezítem, és észhez térítelek, hisz az anyád vagyok! Azonnal indulj és keresd meg azt a lányt és azonnal kérj tőle bocsánatot!
- Ha az olyan könnyű lenne!
- Miért mi nem könnyű rajta. Sebastian Vettel, azonnal pattanj és indulj megkeresni.
- De azt sem tudom, hol van.
- Miért szerinted hova menne?
- Már tudom. – vágtam a szavába. – Megyek, beszélek vele, most leteszem, majd beszélünk, szia anyu.
És kinyomtam a telefont. Hirtelen felpattantam és azonnal rohantam le a lépcsőről. Majd eszembe jutott egy váratlan ötlet. Ugyanis úgy gondoltam, hogy biztosan a szüleihez utazik haza, de reménykedek abban, hogy nem tudott jegyet venni az első repülőre, így a repülőtársaságot felhívtam, hogy tudakolódjak. Egy hölgy vette fel a telefont.
- Jó estét kívánok… - kezdte a szokásos mondandót.
- Jó estét önnek is kisasszony! Megmondaná nekem, mikor megy a legközelebbi járat Londonba?
- Egy perc uram. – kis várakozás. - Igen meg is van. A legközelebbi 10 perc múlva indul.
- Hölgyem minden jegy elkelt?
- Igen minden.
- És megnézné nekem Mary Burke néven vásároltak jegyet.
- Uram nem tudom, miért keresi a kisasszonyt, így ezt az információt nem adom ki.
Hát remek! Gondoltam magamban. Elkezdtem győzködni a hölgyet. Elmondtam neki miért keresem Maryt és végül 2 perc győzködés után utánanézett.
- Igen szerepel egy Mary Burke a listán.
- És mikor vette a jegyet?
- Nemrégen, még egy órája sincs.
- És mikor megy legközelebb járat Londonba?
- 2 óra 53 perc múlva.
- Köszönöm. Visszhall.
Majd letettem a telefont. Eldöntöttem utána megyek és bocsánatot kérek tőle. Gyorsan visszafutottam az emeletre és becsomagoltam a bőröndömbe. Valami azt súgta, hogy meg fog nekem bocsátani, így a szülőknek szánt csomagokat is beraktam. Mikor végeztem, lemásztam gyorsan a lépcsőn, felkaptam a kabátom, bezártam az ajtót és azonnal a kocsihoz indultam. Kinyitottam bedobtam hátra a csomagtartóba a bőröndöt és próbáltam beindítani. Igen csak próbáltam, mert nem indult be. Többszöri próbálkozás után végül feladtam. Ránéztem az órámra, és ha jól számoltam már csak 2 órám és 11 percem volt a repülő indulásáig. Nem haboztam azonnal tárcsáztam és hívtam egy taxit. Mikor letettem a telefont megpillantottam az anyós ülésen lévő dobozt. Fogtam és ismét a kezembe vettem. A kezembe szorítottam, majd visszacsúsztattam a zsebembe. Szerencsére hamar megérkezett a taxi. Azonnal kipattantam a kocsimból, kikaptam a csomagtartóból a csomagom és miután lezártam az autót, nagy sebességgel kinyitottam a taxi ajtaját bedobtam a bőröndöm és én is bepattantam a kocsiba. Megmondtam a taxisofőrnek, hogy hova vigyen és megkértem arra is ha lehetséges hajtson nyugodtan gyorsan. Így is tett. Viszonylag hamar kiértünk, körülbelül 20 perc alatt. Kifizettem majd kikaptam a csomagom és ismételten tempósan közlekedtem az épületbe. Hamar sorra kerültem a jegyvételnél és szerencsém volt, még jegy is volt a járatra. Miután a csomagom is lekezelték és a repülőre is felültem hamar elindultunk. Egész úton csak Mary járt a fejemben. Hogy vajon jól van-e, épségben van, otthon van-e. Persze azért közben a kis dobozkát is forgattam a kezemben. Annyira el voltam gondolkozva, hogy csak arra lettem már figyelmes, hogy leszálláshoz készülődtünk. Jelen pillanatban már csak arra koncentráltam és egyre erősebben, hogy minél hamarabb látni akarom őt. Most még egy rajongó se tudott volna megzavarni. De nem is zavart meg. Igaz mikor felszálltam a gépre, megnéztek az emberek, de különösebbképp nem foglalkoztak velem, mindegyikőjüknek meg van a saját élete. Miután leszálltunk a lehető leghamarabb összeszedtem a csomagom és szereztem magamnak egy taxit. Szinte már fénysebességgel száguldottam a taxi irányába és hasonló sebességgel szálltam is be majd adtam meg a címet.
Mikor megérkeztem fél egy körül járhatott az idő. Elindultam az ajtó irányába, de csak most jutott eszembe, hogy nem tudok bejutnia házba. Azonban valaki észrevett. Az egyik szobában felkapcsolta valaki a villanyt. Nem kellett sokat várjak és meg is tudtam az illető kilétét. Ő Emily volt, Mary édesanyja. Egy mosollyal fogadott. Beinvitált és nem is kellett neki semmit se mondjak, tudta miért jövök:
- Várj itt mindjárt szólok neki.
S elindult az emeletre. Pár percig várakoztam, mikor zajt hallottam. Ő Mary volt. Ott csoszogott álmosan le a lépcsőn. Mikor leért és megpillantott a kanapé mellett, hirtelen felébredt.
- Seb te mit keresel itt? – kérdezte azonnal tőlem.
- Miattad vagyok itt. – válaszoltam
- Csak nem fontos lettem neked? – szegezte nekem kérdését.
- Te mindig is fontos voltál. – válaszoltam, s odaléptem elé.
- Na ne mondd! – mondta ezt s még mindig éreztem némi haragot a hangjában.
- Kérlek hallgass végig. – mondtam neki
- Hallgatlak.
- Bocsánatot akarok tőled kérni. – mondtam s közben mélyen a szemébe néztem. – Én mindennél jobban szeretlek téged, és nagyon hiányzol, te vagy az életem. Nekem akkor szép az élet, ha mellettem vagy. Tudom, hogy ma nem úgy viselkedtem, ahogy azt szeretted volna, de könyörgök neked, bocsáss meg nekem. – s megtelt könnyekkel a szemem.
Ekkor láttam, hogy az övé is.
- Akkor kérlek most te hallgass meg engem. Tudod nekem ez a mai nap nagyon fontos volt. Nekem amúgy is a karácsony egy szent dolog. Nem azért mert méregdrága ajándékot várok el bárkitől is. Nem az a lényeg. Szerintem mindenki úgy van vele, hogy egy ilyen napon az a legnagyobb boldogság, ha azokkal töltheti ezt a napját, akiket igazán szeret. Együtt békében és harmóniában. Én is csak erre vágytam. Nem kértem és nem is vártam volna el tőled semmit, csak annyit, hogy gyere haza és töltsük együtt a napod. Amúgy is kevés időnk van egymásra egy évben és szerettem volna, ha ez a mai nap más lett volna. Csak együtt lettünk volna kettesben. Együtt feldíszítettük volna a fát, majd leültünk volna a kanapéra és sütit majszoltunk volna. Nem kellet volna semmi más, csak hogy magam mellett tudjalak. Csupán ennyi. - mondta ezt nekem. Én minden egyes szavánál tudtam, hogy igaza van.
- Sajnálom. Igazad volt. Csak magammal foglakozok és ez egy hiba. De te fontos vagy és szeretném, ha megbocsátanál nekem. Szeretlek téged, nagyon! Szeretlek!- mondtam neki.
- Én is szeretlek! – mondta egy mosoly keretében
Ekkor közelebb hajoltam és megcsókoltam. Miután abbahagytuk, mosolyogva ennyit mondtam neki:
- Örülök, hogy megbocsátottál! Nem lett volna hol aludjak.
- Sebastian… - kezdte így.
- Csak vicceltem tudod?
- Persze. – válaszolt.
Majd megöleltük egymást és pár percig csak úgy álltunk.
- Öltözz le kicsim! – mondta határozottan és pedig szót fogadtam neki. Levettem a kabátom és felakasztottam a fogasra, a cipőmet is levettem és oda raktam a többihez. Mielőtt azonban mindezt megtettem volna, válaszoltam neki akár csak egy tisztelgő katona.
- Értettem asszonyom!
- Nem vagy éhes? – kérdezte azonnal.
- Nem vagyok. – válaszoltam.
Majd elindultunk a szobája irányába. A lépcsőnél jártunk éppenséggel, amikor váratlanul megállt. Megijedtem, hogy valami baj van esetleg.
- Mi az? – kérdeztem azonnal.
- Semmi csak… - majd habozott.
Elkezdett a pulzusom magasabb lenni így kérdeztem.
- Csak?
- Szeretném átadni az ajándékom. – mondta lágy hangján.
- Most? – kérdeztem meglepődve.
- Igen most. Szóval. – vett egy nagy levegőt, majd megfogta a kezem és a hasára rakta és folytatta. - Sebastian Vettel apuka leszel!
- Micsoda? – kérdeztem vissza.
- Igen jól hallottad apuka leszel! – ismételte meg még egyszer.
Csak ekkor tudatosodott bennem a dolog. Azt hittem az előbb csak félre hallottam, pedig nem így volt.
- Istenem Mary! El sem hiszem! – mondtam neki, miközben hatalmas boldogság öntött el.
- Pedig jobb, ha hozzászoksz a gondolathoz! – mondta boldogan.
Annyira boldog voltam, hogy nem is gondolkozta, felkaptam és körbe- körbe pörgettem.
- Vigyááázz! – szólt rám.
Letettem. Csak most jutott eszembe, hogy ő terhes, nem kellene így emelgetnem és pörgetgetnem.
- Ne haragudj, nincs semmi bajod? – kérdeztem azonnal, némi aggodalommal a hangomban.
- Nyugodj meg, nincsen semmi. – válaszolt, s csak ekkor nyugodtam meg.
- Mary! – szóltam neki.
- Tessék? – kérdezett vissza.
- Én vagyok a világ legboldogabb embere! – mondtam ezt neki, majd megcsókoltam.
Kitomboltam még magam, majd elindultunk a szobájába. Persze a bőröndöm is vittem magammal, s beérve leraktuk, majd befeküdtem mellé az ágyba. Ő ráhajtotta a mellkasomra a fejét én pedig átkaroltam őt és a karját simogattam. Közben persze már a jövő járt a fejemben.
- Kicsim el sem hiszem! És mennyi idős? – kérdeztem, hisz ezt még nem tudtam.
- 8 hetes.
- És mióta tudod?
- Tegnap tudtam meg. – adta a tudtomra.
- Ez életem legszebb ajándéka. Már magam előtt látom a kisfiúnkat, ahogy focizunk! – gondolkodtam hangosan.
- Kisfiúnk? És mi van, ha kislány lesz? – kérdezett vissza.
- Én annak is örülök majd, csak tudod… - kezdtem, de ő félbeszakított.
- Jó persze, a férfiak szeretnék, ha először fiúk lenne. – mondta ki, amit gondoltam, majd tovább fejtetten a gondolatot.
- Igen kell egy bátyus, hogy a hugicát megvédje majd.
- Hugicát? – kérdezte meglepetten.
- Igen persze! Az erős fiúnk megvédi majd a húgát!- mondtam azonnal.
- Mennyire előreszaladtál!
. Csak elképzeltem a jövőt. Tudod én csak veled, illetve veletek tudom elképzelni.
Kimondtam, amit gondoltam, s ő odahajolt elém majd adott egy csókot.
- Szeretlek! – mondta
- Én is szeretlek! – válaszoltam.
Ezután még egy kis ideig beszélgettünk, majd a fáradtság mindkettőnket álomföldre csalt. Másnap meglehetősen későn keltünk, már 10 óra körül járt az idő, amikor megébredt kedvesen, majd engem is elkezdett ébresztgetni. Én nagyon fáradt voltam. Ő odahajolt hozzám és elkezdte az arcomat simogatni puha kis kezével.
- Hétalvó! Ébresztő! – keltegetett.
- Csak 5 percet még!- kérleltem.
- Nem Seb nincs 5 perc! El kel kezdeni lassan megszokni, hogy ha esetleg hajnalba felsír majd a kicsi fel tudj ébredni.
Áh szóval nekem kell majd kelni. Gondoltam ezért most megijesztem.
- Fent vagyok. – szólaltam meg hirtelen, majd magamhoz húztam.
Ezután hatalmas birkózásba kezdtünk amit megspékeltük egymás csikolgatásával. Mary olyan édesden kacagott, hogy nem volt szívem abbahagyni a csikolását. Ezt műveltük vagy negyed óráig, majd végül kimásztunk az ágyból és egy gyors felöltözés után kéz a kézben haladtunk a földszint felé. Azonban váratlanul megtorpant Mary. Azt hittem, hogy megszédült esetleg.
- Valami baj van? – kérdeztem azonnal.
- Nem hoztam el anyuék ajándékát! – mondta ártatlanul.
- Te nem, de én igen! – mondtam egy mosoly keretében.
- Ezek szerint úgy készültél, hogy megbocsátok? – kérdezte azonnal
- Igen. – s továbbra is mosolyogtam.
- Helyes. – mondta majd adott egy puszit, s én láttam rajta, hogy megkönnyebbült, hogy elhoztam az ajándékot.
Mikor leértünk Emily köszöntött minket:
- Jó reggelt gyerekek!
- Jó reggelt! – válaszolt előbb Mary majd én is.
Most egy kicsit feszült voltam. Féltem attól, hogy Charlie Mary édesapja már nem lesz olyan közvetlen velem. Mégis csak az egy szem lánya Mary és tegnap csúnyán viselkedtem vele. Körülbelül olyan érzésem volt, mint mielőtt először találkoztam vele. Egy kicsit féltem akkor, hogy mit fog hozzám szólni, s a szíven akkor a torkomban dobogott. Nos most is így volt, és most is tartottam attól, hogy fog viselkedni. Ráadásul Mary magamra hagyott, ugyanis elment édesanyjának segíteni, így egyedül maradtunk Charlie-val. De ő úgy bánt velem, mintha semmi sem történt volna. Odajött hozzám és megveregette a vállam:
- Gyere fiam, üljünk le, míg a hölgyek ügyködnek a konyhában!
Én úgy is tettem, leültem vele a kanapéra. Valami nem hagyott fesztelenül ott lenni és úgy éreztem meg kell vele beszéljem a dolgokat.
- Tudod, Charlie tudom, hogy hallottál te is arról, hogy Maryvel összevesztünk… - kezdtem de ő félbeszakított.
- Figyelj fiam, ez a ti életetek. Én nem szólok bele. Tudom, hogy nagyon szeretitek egymást és tisztában vagyok azzal is, hogy néha akadtan veszekedések. Én ebbe nem akarok belefolyni ezt magatoknak kell megoldanotok.
- Rendben. – s most teljesen megnyugodtam.
Elkezdtünk beszélgetni. Jól elvoltunk az öreggel mesélt nekem vicceket is és sokat nevettünk. Majd arra lettem figyelmes, hogy Mary jön oda hozzánk.
- Kész van az ebéd. – mondta.
- Akkor megyünk is, már éhes vagyok. – s csapta össze a kezét Charlie, majd elindult az asztalhoz.
Én felálltam kanapéról és készültem elindulni mikor szerelmem megállított.
- A baba dolgot majd az ajándékozásnál mondjuk el.
- Rendben édesem. – majd adtam egy puszit a szájára és mi is csatlakoztunk az asztalnál ülőkhöz.
Az ebéd kellemes hangulatban telt és Emily igazán finomat főzött, persze mindig is finomakat szokott. Miután elfogyasztottuk Charlie-val megint félre vonultunk, a hölgyek pedig elmentek rendet tenni. Miután végeztek elérkezett az ajándékozás pillanata. Először átadtuk a becsomagolt ajándékokat, majd Maryvel felálltunk és a nagy bejelentésre készültünk. Odaálltam mögé, a kezem a hasára tettem, majd ő elkezdte:
- Anyu, apu! Van még valami.
- Mi? – kérdezték szinte egyszerre
- Tegnap tudtam meg valamit. – egymásra néztünk, majd folytatta. – Gratulálok, nagyszülők lettetek!
Ők fel sem fogták hirtelen a dolgot, csak kérdeztek.
- Micsoda kislányom? Nagyszülők?
- Igen apu, nagyszülők. – válaszolt szerelmem
Majd felpattantak és azonnal jöttek gratulálni. Mindannyian nagyon boldogok voltunk. A nap további része családi hangulatba telt el, jól éreztük magunkat.
Majd következett az este, és ezzel együtt még egy út. Összepakoltunk mindent a kismamával majd elbúcsúztunk a friss nagyszülőktől.
- Sziasztok! Vigyázzatok magatokra kislányom! Figyelj oda, most már a picire is gondolnod kell!- mondta intő szavait Emily Marynek.
- Vigyázok, ne félj. – válaszolt.
- Én meg arra vigyázok, hogy vigyázzon magára!- mondtam mosolyogva, majd oda húztam magamhoz és egy puszit nyomtam a homlokára.
Ezen mindannyian elmosolyodtunk.
- Igen fiam, rád bízom az egyetlen kislányom és a kisunokám is, vigyázz rájuk. – mondta nekem Charlie.
- Vigyázni fogok, ők az életem! – mondtam.
Majd még egyszer megölelgettük egymást, és a kihívott taxiba beszálltunk. Mary még integetett nekik a kocsiból, majd abbahagyta és sóhajtott egy nagyot.
- Valami baj van édesem? – kérdeztem.
- Nincs semmi csak olyan jó volt velük. – mondta elszomorodva.
Én átölelten és magamhoz húztam.
- Jövünk majd nemsokára. – vigasztaltam.
Ebben a pillanatban rettentő boldog voltam. Itt ül mellettem az a nő, akit szeretek és a gyermekünket is ott hordja a szíve alatt. Mi kell ennél több. Egész úton így ültünk. Én az ujjaival játszottam, vidítottam őt. Persze elmondtam neki többször is, hogy mennyire szeretem és örülök annak, hogy megbocsátott.
Hamar kiértünk a repülőtérre. Szerencsére a csomagunk se volt nehéz és igazán mázlistának mondhattuk magunkat, hisz még akadt két jegy a számunkra. Habozás nélkül megvettük, majd a szokásos események után felszálltunk a repülőre. Egymás mellett ültünk. Mary az egész utat végig aludta a vállamon. Én csak őt néztem, azt az angyalt, aki minden boldogságom forrása. Már a leszállás következett így felkeltettem. Megpusziltam, ő pedig nehezem kinyitotta s szemét. Én csak mosolyogtam rá.
- Anyuka, ébresztő! – mondtam neki kedvesen.
- Rendbe apuka! – s ébredezett
Bele telt pár percébe, mire magához tért.
Majd leszálltunk. A csomagokat hamar összegyűjtöttük és ismételten beszálltunk a szokásos járgányunkba, a taxiba. A taxisunk pillanatok alatt kivezetett minket a forgalom sűrűjéből és hamar elvitt minket anyuékhoz. Kiszálltunk, majd megbeszéltük Maryvel, hogy itt is hasonlóan fogjuk a babaprojektet elmondani. Odaléptünk az ajtó elé és én csöngettem. Persze Mary rám förmedt, hogy ne csöngessek, késő van már, biztos alszanak. De én élveztem, hogy csöngethetek. Anyu ébredt fel, aki szinte félig aludva csoszogott elénk. Mikor meglátott minket a nyakunkba ugrott.
- Jajj, de jó, hogy itt vagytok mind a ketten!
- Szia anyu!
- Szia Heike!
- Na gyertek be! Ne fagyoskodjatok itt kint. – invitált be minket.
- Gyere Seb sztorizgatunk.
- Megyek. – s el is indultam a többiekhez.
Amikor körbenéztem láttam, hogy mindenki jól érzi magát. Mikor már én is teljesen odakoncentráltam a többiekre jókat nevettem. Olyan történeteket meséltek, amiken csak hangosan tudtam nevetni. Sokszor mondják azt, hogy gyorsan telik az idő, ha jól mulat az ember. S ez most valóban így volt. Egy kis időre nem Maryre koncentráltam, hanem az itt lévő társaságra figyeltem. Mikor észbe kaptam magam, megláttam hány óra, rögtön Mary jutott az eszembe. Igazából, mindenki jól érezte megát itt és nem akartam hamar elmenni, nem akartam elsőnek elmenni fogalmazzunk inkább így. Így a mellett döntöttem, hogy felhívom szerelmem, hogy ne aggódjon értem, egy órácskát késni fogok. Felálltam a társaságtól és kerestem egy csendes zugot. Elővettem a telefont és már hívtam is. Harmadik csöngésre vette fel a telefont:
- Szia kicsim! – hallottam hangját.
- Szia kincsem! Csak azért hívlak, hogy egy kicsit késni fogok. – mondtam azonnal.
- Értem. – hallottam ahogy letörve válaszolt.
- Ne haragudj életem, maximum egy óra. Sietek és repülök hozzád haza! Aztán kiengesztellek valahogy. – mondtam neki, hogy egy kicsit felvidítsam.
- Szükség is lesz rá. – mondta immár boldogabban.
- Örömmel foglak kiengesztelni! – vágtam rá azonnal.
- Jól van kicsim, várlak majd. – s immár biztos voltam abban, hogy nem haragszik rám
- Sietek haza. Szeretlek. – mondtam végül
- Én is szeretlek. – hallottam még utoljára.
Majd letettem a telefont. Mikor letettem hallottam, hogy a többiek hangosan felnevettek. Biztos megint valami nagyon jó kis történet került elő. Mivel végeztem a telefonhívással visszamentem hozzájuk én is.
- Na végre, hogy itt vagy! – mondta Mark. – Nagyon nagy sztoriról maradtál le.
Majd végül a kedvemért Christian újra elmondta. A többek megint ugyanolyan nevetésbe törtek ki, s valóban mulatságos volt a sztori, így én is velük nevettem. Most, hogy így jól érzem magam ebben a társaságban, valami azt súgja nekem, hogy nem baj, hogy maradtam még egy kicsit. Jó valami más, egy igazán erős érzés pedig haza húz. Ebben az is közrejátszik, hogy a jelen lévőkkel sokkal több időt töltök, mint Maryvel, de ők a munkatársaim és azok az együtt töltött órák sokszor nem ilyen kellemes hangulatban telnek el. Állandóan, na jó, nem állandóan, de szinte mindig csak a munka van, a feszített tempó, s sokszor nincs idő leülni és ilyen hatalmasakat beszélni. Például ha most elmegyek, sose tudom meg főnököm egyben nagyon kínos, de ugyanakkor rendkívül szórakoztató karácsonyi történetét. És emellett még hallottam másoktól is vicces történeteket. A délután többi részét is így töltöttük, sokat nevetgéltünk. Mikor megint észbe kaptam, már későre járt. Már délután 6 óta volt. Gyorsan összekaptam magam, elköszöntem a többiektől és az Infinitimbe gyorsan bepattanva haza felé vettem utamat. Persze nem száguldoztam az utakon, egyben akartam haza érni életem értelméhez. Egész úton ő járt a fejemben. Hol azon gondolkoztam, hogy most biztosan ideges, hogy hol lehetek, lehet fel-alá mászkál a nappaliban. Hol pedig az járt a fejemben, hogy vajon mit fog szólni az ajándékomhoz. Már magam elé képzeltem ahogy a karjaimba ugrik és milyen boldog. Ezen elmosolyodtam. Már beleéltem magam és biztos voltam abban, hogy ez fog történni. Már csak 10 percre voltam körülbelül az otthonunktól. Igen a közös otthonunktól, ami körülbelül egy fél éve számít annak. Tudni kel ugyanis, hogy Mary angol, Londonban lakott. Volt egy kis üzlete, ő ugyanis menyasszonyi ruhákat tervezett és árult is a boltjában. Gyönyörű ruhákat tervezett. De ő feladta az életét és ideköltözött hozzám. Gyakorlatilag az életének az addigi munkáját adta fel, s nemrégen mondta, hogy hiányzik neki, s lehet itt fogja a szárnyait kibontogatni. Én persze ennek nagyon örültem. Ő iszonyatosan tehetséges és tudom, hogy ő itt is megállná a helyét.
Megérkeztem haza. Leparkoltam a ház elé, de mielőtt még bementem volna a házba elővettem az ajándékom és még egyszer szemügyre vettem. Ott volt a kis dobozka a kezemben. Felemeltem a tetejét és vetettem még egy pillantást a doboz tartalmára. Vettem egy nagy levegőt, visszazártam a dobozkát, majd becsúsztattam a kabátom zsebébe. Kivettem a kocsi kulcsot, kiszálltam az autóból, lezártam és gyors léptekkel indultam a házba.
Ahogy beléptem sütemény illata csapta meg az orrom. S emellett feltűnt még valami, nagyon nagy csönd volt. Ahogy bentebb léptem rájöttem mi ennek a csendnek az oka. De ahogy körbenéztem megijedtem. Egy széttört karácsonyfadíszt láttam a földön. Rögtön elkezdtem Mayrt ébresztgetni. Elkezdtem az arcát simogatni és ébresztgetni:
- Szia kicsim! Ébresztő.
Ő kinyitottam szemeit, majd nem úgy fogadott, mint amire vártam.
- Sikerült hazaérned! – vágta a fejemhez, de még álmosan mondta mindezt.
Mikor odafordult felém láttam, hogy sírt és aggódni kezdtem miatta.
- Kicsim te sírtál? – kérdeztem azonnal tőle. – Valami baj van? Édesen megijesztesz!
- Vártam rád, de úgy látom neked fontosabb a csapat! – vágta ezt is hozzám.
- Ezt meg miért mondod? – kérdeztem tőle.
- Tudod hány óra? – nézett rám dühösen, majd az órára és hevesen mutogatta nekem.
- Kicsim… - kezdtem volna el, de ő félbeszakított.
- Ne kicsimezz! Arra vártam egész délután, hogy haza gyere! Egy órakor hívtál, hogy késni fogsz egy órát és nézz az órára 6:43 van! – s már felemelte a hangját.
Jó igaz, nem most telefonáltam.
- Siettem, csak… - kezdtem ismételten, de megint félbeszakított.
- Nem érdekel! – s már ordított velem. – Neked mindenki fontosabb nálam!
Mikor ezt kimondta felment bennem a pumpa! Ez nem igaz, hisz nekem ő a legfontosabb és ilyenekkel dobálózik.
- Ezt ne mond! – s emeltem meg én is a hangom.
- De mondom, mert így van! Hát nem veszed észre magad! – mondta mindezt nekem.
Ebben a pillanatban még jobban felment az a bizonyos pumpa és kitörtem én is.
- Miről beszélsz? Tudtad, hogy pilóta vagyok és gondolhattad volna, hogy lesznek elfoglaltságaim. Mi van veled? Más vagy! Még nem is vagy szőke! – ordibáltam vele, hevesen és kitörve magamból.
- Igen te leszarsz engem gyakorlatilag! Seb én miről beszélek? Ez az első közös karácsonyunk! Azt hittem, hogy ez neked fontos! De nem érdekel senki se téged, csak az, hogy szerepelgess!
- Nem fogok eltűnni a világból, mint te! – vágtam oda neki.
- Mekkora bunkó vagy!- adta meg válaszát.
- Nem, csak őszinte! – még egy megjegyzés.
- Tudod mit, inkább keress magadnak valami modell pipit vagy mit bánom én kit és élj vele! Villogj vele a kamerák előtt! Tudod, hogy mennyire fontos vagy és ilyeneket mondasz nekem. Miattad hagytam abba, amit szerettem csinálni! – vágta a fejemhez.
Persze már indulatos voltam így a veszekedésünk csak tovább bontakozott.
- Senki se mondta neked! Mit érdekel engem, ha újra ruhákat tervezel!- mondtam neki hirtelen haragomban.
- Szóval mit érdekel téged! Rendben. Utállak érted! Tönkre tettél mindent! Egy önző szar alak vagy aki köp másokra! – ordibált velem, majd felrohant az emeletre.
Még nagyobb düh kapott el. Mikor felrohant én meg úgy döntöttem elmegyek. Idegességembe egy hatalmas mozdulattal kicsaptam az ajtót, majd ugyanennek a lendületnek köszönhetően becsaptam magam után, de erővel és haraggal megtelve. Gyors léptekkel indultam a kocsihoz, kinyitottam az ajtót, majd miután beindítottam a gázra tapostam. Szükségem volt egy kis sebességre, hogy kiengedjem a felgyülemlett feszültséget. Csak vezettem és mentem az egyenes úton miközben a hó csak szakadt. Már egy jó ideje mentem, mikor úgy döntöttem félre állok. Lehúzódtam az úton és kiraktam az elakadásjelzőt. Elkezdtem a zsebemben kotorászni, mikor megakadt a kezemben az ajándékom, pontosítok a kis dobozka. Kivetem a zsebemből és magam elé vettem. Elkezdtem forgatni a kezemben. De még mindig iszonyatosan dühös voltam és a kis dobozkát az anyós ülésre dobtam. Majd némán ültem a kocsimban. Csak az eseményeket játszottam vissza magamban. Minden egyes mondatot, amely elhagyta a szám, és amire olyan hevesen reagált Mary. Körülbelül már egy fél órája ültem így mikor egy érzés hatalmába kerített. Ez az érzés azt súgta nekem, hogy azonnal indítsam be a kocsit és menjek haza. Nem tudom honnan jött, de most ez uralkodott el rajtam. Ismételten beindítottam a kocsit és megfordultam, majd elindultam haza. Most nem ugyanolyan tempóval hajtottam, mint korábban, talán azért volt, mert egy kicsikét lenyugodtam. Lehet kellett ez a kis száguldozás, hogy lecsillapodjak. Nemsokára már otthon is voltam. Kiszálltam és elindultam vissza a házba. Most már belátom Marynek igaza volt, tényleg kevés időnk van egymásra, és amiket a fejéhez vágtam elég jogtalanok. Ő csak engem szeret és én így bántam vele. Azt a mondatot nem tudom kiverni a fejemből mikor szőkének neveztem. Mindig is utálta ha Hannahoz hasonlították, aki ugyebár szőke. Mindig mondták, hogy ott van az új barátnő, nem is szőke, nem is olyan, mint Hanna. És még hasonlókat. Mindig is hozzá hasonlítgatták a kapcsolatunk elején. Ő már akkor is nehezen viselte, hogy az exem árnyékában él szinte, akárhol megjelentünk mindig vele hasonlították össze és mindig vele példálóztak.
Végül egy pár percnyi várakozással a bejárat előtt és azon merengve, hogy mit fogok neki mondani, hogy kérek tőle bocsánatot, beléptem az ajtón. Ugyanaz a kísérteties csend fogadott mint a balhé előtt. Körbenéztem lent, de nem láttam változást. Gondoltam magamban, hogy biztos fent van szegénykém a szobában és biztos miattam szomorkodik. Felvágtattam a lépcsőn és a csukott ajtó előtt megálltam. Halkan kopogtam, majd kértem, hogy engedjen be.
- Mary, édesem engedj be. Beszéljük meg a dolgokat.
De nem kaptam választ. Így még egyszer megpróbálkoztam.
- Kérlek engedj be.
De ismételten semmi. Így benyitottam. Mikor benéztem nem az a látvány fogadott, mint amit vártam. Mary ugyanis sehol sem volt, a szekrényajtó tárva nyitva, a bőröndje és a ruhái sehol. Csak a hűlt helye volt már itt. Ezek szerint elment és itt hagyott magamra. Mikor ez tudatosodott bennem, legördült egy könnycsepp az arcomon. Tudom, hogy a férfiak mások, nem nagyon mutatják ki az érzéseiket, de én most megtettem. Hirtelen egy űrt éreztem. Én nagyon szeretem őt és ő itt hagyott. Megelégelte azt, hogy állandóan csak vár rám és én mindig parkoló pályára helyezem, sokszor a csapat érdekeit szolgálom. A csapatét. De mégis minek? Ha ez az ára, hogy pilóta vagyok, akkor inkább nem kell! Most csak a hiányát érzem. Ez egy furcsa és megmagyarázhatatlan érzés. Már megszoktam, hogy ha itthon vagyok mindig ott an mellettem, de ez most nem így van. Talán már sosem lesz így. Magamba roskadva ültem és hagytam, hogy a könnyeim hulljanak. Majd megcsörrent a telefonom. Reménykedve kaptam a zsebemhez és rángattam ki onnan, hogy hátha ő hív. Mikor kivettem rádöbbentem a valóságra. Nem ő volt. Anyu hívott. Nem tehetem azt meg, hogy nem veszem fel a telefont, az furcsa lenne neki és talán még meg is ijedne. Gyorsan megtörölgettem könnyes szemeimet és amennyire csak lehetett pár másodperc alatt összeszedtem magam. Majd felvettem a telefont.
- Szia anyu. - mondtam kissé elfojtott hangom.
- Szia kisfiam! Végre, hogy felvetted a telefont! Csak azért hívlak, hogy akkor hány órakor fogtok érkezni?
- Nem tudom. – válaszoltam szűkszavúan.
- Mi az, hogy nem tudod! Add ide Maryt! Úgy látszik, ezt a nőknek kell megbeszélni!
- Most nem tudom adni.
- Mi az, hogy nem tudod? Mit csinál?- kérdezett.
- Ö … Mary… Mary éppen – próbáltam valami hihetőt kitalálni.
- Álljunk meg Sebastian Vettel! – mondta anyai erényességében. Te nem mondasz el nekem valamit! Nagyon terelsz itt. Hol van Mary? Mi történt?- azonnal rátapintott a lényegre.
- Nincs itt. – egy rövid válasz tőlem.
- Miért hol van? – nem hagyta nyugodni a dolog.
- Elment. – mondtam ki egyszerűen és ugyanakkor iszonyatos nagy nehézséggel.
- Mi az, hogy elment? És mégis hova? Mi történt? Mit csináltál?
- Elment, jól hallottad. Összeszedte a ruháit és fogta a bőröndjét és elment.
- De mégis miért? Áruld el édes kisfiam!
- Összevesztünk. Ma volt egy céges összejövetel és én este jöttem csak onnan haza. És ezen összekaptunk, majd aztán heves vitába törtünk ki és mindent egymás fejéhez vágtunk. Majd ő felrohant a szobába én pedig elviharoztam innen. Mikor hazajöttem már csak az üres házat találtam.
- Mit csináltál Sebastian! – hallottam, hogy a megszokottnál erélyesebb. Megbántottad, ezt a lányt, aki feladta az életét miattad! Ennyire szereted őt! – jött az anyai kioktatás, de éreztem, hogy jogos.
- Ne nehezítsd meg te is a dolgom.
- Még szép, hogy megnehezítem, és észhez térítelek, hisz az anyád vagyok! Azonnal indulj és keresd meg azt a lányt és azonnal kérj tőle bocsánatot!
- Ha az olyan könnyű lenne!
- Miért mi nem könnyű rajta. Sebastian Vettel, azonnal pattanj és indulj megkeresni.
- De azt sem tudom, hol van.
- Miért szerinted hova menne?
- Már tudom. – vágtam a szavába. – Megyek, beszélek vele, most leteszem, majd beszélünk, szia anyu.
És kinyomtam a telefont. Hirtelen felpattantam és azonnal rohantam le a lépcsőről. Majd eszembe jutott egy váratlan ötlet. Ugyanis úgy gondoltam, hogy biztosan a szüleihez utazik haza, de reménykedek abban, hogy nem tudott jegyet venni az első repülőre, így a repülőtársaságot felhívtam, hogy tudakolódjak. Egy hölgy vette fel a telefont.
- Jó estét kívánok… - kezdte a szokásos mondandót.
- Jó estét önnek is kisasszony! Megmondaná nekem, mikor megy a legközelebbi járat Londonba?
- Egy perc uram. – kis várakozás. - Igen meg is van. A legközelebbi 10 perc múlva indul.
- Hölgyem minden jegy elkelt?
- Igen minden.
- És megnézné nekem Mary Burke néven vásároltak jegyet.
- Uram nem tudom, miért keresi a kisasszonyt, így ezt az információt nem adom ki.
Hát remek! Gondoltam magamban. Elkezdtem győzködni a hölgyet. Elmondtam neki miért keresem Maryt és végül 2 perc győzködés után utánanézett.
- Igen szerepel egy Mary Burke a listán.
- És mikor vette a jegyet?
- Nemrégen, még egy órája sincs.
- És mikor megy legközelebb járat Londonba?
- 2 óra 53 perc múlva.
- Köszönöm. Visszhall.
Majd letettem a telefont. Eldöntöttem utána megyek és bocsánatot kérek tőle. Gyorsan visszafutottam az emeletre és becsomagoltam a bőröndömbe. Valami azt súgta, hogy meg fog nekem bocsátani, így a szülőknek szánt csomagokat is beraktam. Mikor végeztem, lemásztam gyorsan a lépcsőn, felkaptam a kabátom, bezártam az ajtót és azonnal a kocsihoz indultam. Kinyitottam bedobtam hátra a csomagtartóba a bőröndöt és próbáltam beindítani. Igen csak próbáltam, mert nem indult be. Többszöri próbálkozás után végül feladtam. Ránéztem az órámra, és ha jól számoltam már csak 2 órám és 11 percem volt a repülő indulásáig. Nem haboztam azonnal tárcsáztam és hívtam egy taxit. Mikor letettem a telefont megpillantottam az anyós ülésen lévő dobozt. Fogtam és ismét a kezembe vettem. A kezembe szorítottam, majd visszacsúsztattam a zsebembe. Szerencsére hamar megérkezett a taxi. Azonnal kipattantam a kocsimból, kikaptam a csomagtartóból a csomagom és miután lezártam az autót, nagy sebességgel kinyitottam a taxi ajtaját bedobtam a bőröndöm és én is bepattantam a kocsiba. Megmondtam a taxisofőrnek, hogy hova vigyen és megkértem arra is ha lehetséges hajtson nyugodtan gyorsan. Így is tett. Viszonylag hamar kiértünk, körülbelül 20 perc alatt. Kifizettem majd kikaptam a csomagom és ismételten tempósan közlekedtem az épületbe. Hamar sorra kerültem a jegyvételnél és szerencsém volt, még jegy is volt a járatra. Miután a csomagom is lekezelték és a repülőre is felültem hamar elindultunk. Egész úton csak Mary járt a fejemben. Hogy vajon jól van-e, épségben van, otthon van-e. Persze azért közben a kis dobozkát is forgattam a kezemben. Annyira el voltam gondolkozva, hogy csak arra lettem már figyelmes, hogy leszálláshoz készülődtünk. Jelen pillanatban már csak arra koncentráltam és egyre erősebben, hogy minél hamarabb látni akarom őt. Most még egy rajongó se tudott volna megzavarni. De nem is zavart meg. Igaz mikor felszálltam a gépre, megnéztek az emberek, de különösebbképp nem foglalkoztak velem, mindegyikőjüknek meg van a saját élete. Miután leszálltunk a lehető leghamarabb összeszedtem a csomagom és szereztem magamnak egy taxit. Szinte már fénysebességgel száguldottam a taxi irányába és hasonló sebességgel szálltam is be majd adtam meg a címet.
Mikor megérkeztem fél egy körül járhatott az idő. Elindultam az ajtó irányába, de csak most jutott eszembe, hogy nem tudok bejutnia házba. Azonban valaki észrevett. Az egyik szobában felkapcsolta valaki a villanyt. Nem kellett sokat várjak és meg is tudtam az illető kilétét. Ő Emily volt, Mary édesanyja. Egy mosollyal fogadott. Beinvitált és nem is kellett neki semmit se mondjak, tudta miért jövök:
- Várj itt mindjárt szólok neki.
S elindult az emeletre. Pár percig várakoztam, mikor zajt hallottam. Ő Mary volt. Ott csoszogott álmosan le a lépcsőn. Mikor leért és megpillantott a kanapé mellett, hirtelen felébredt.
- Seb te mit keresel itt? – kérdezte azonnal tőlem.
- Miattad vagyok itt. – válaszoltam
- Csak nem fontos lettem neked? – szegezte nekem kérdését.
- Te mindig is fontos voltál. – válaszoltam, s odaléptem elé.
- Na ne mondd! – mondta ezt s még mindig éreztem némi haragot a hangjában.
- Kérlek hallgass végig. – mondtam neki
- Hallgatlak.
- Bocsánatot akarok tőled kérni. – mondtam s közben mélyen a szemébe néztem. – Én mindennél jobban szeretlek téged, és nagyon hiányzol, te vagy az életem. Nekem akkor szép az élet, ha mellettem vagy. Tudom, hogy ma nem úgy viselkedtem, ahogy azt szeretted volna, de könyörgök neked, bocsáss meg nekem. – s megtelt könnyekkel a szemem.
Ekkor láttam, hogy az övé is.
- Akkor kérlek most te hallgass meg engem. Tudod nekem ez a mai nap nagyon fontos volt. Nekem amúgy is a karácsony egy szent dolog. Nem azért mert méregdrága ajándékot várok el bárkitől is. Nem az a lényeg. Szerintem mindenki úgy van vele, hogy egy ilyen napon az a legnagyobb boldogság, ha azokkal töltheti ezt a napját, akiket igazán szeret. Együtt békében és harmóniában. Én is csak erre vágytam. Nem kértem és nem is vártam volna el tőled semmit, csak annyit, hogy gyere haza és töltsük együtt a napod. Amúgy is kevés időnk van egymásra egy évben és szerettem volna, ha ez a mai nap más lett volna. Csak együtt lettünk volna kettesben. Együtt feldíszítettük volna a fát, majd leültünk volna a kanapéra és sütit majszoltunk volna. Nem kellet volna semmi más, csak hogy magam mellett tudjalak. Csupán ennyi. - mondta ezt nekem. Én minden egyes szavánál tudtam, hogy igaza van.
- Sajnálom. Igazad volt. Csak magammal foglakozok és ez egy hiba. De te fontos vagy és szeretném, ha megbocsátanál nekem. Szeretlek téged, nagyon! Szeretlek!- mondtam neki.
- Én is szeretlek! – mondta egy mosoly keretében
Ekkor közelebb hajoltam és megcsókoltam. Miután abbahagytuk, mosolyogva ennyit mondtam neki:
- Örülök, hogy megbocsátottál! Nem lett volna hol aludjak.
- Sebastian… - kezdte így.
- Csak vicceltem tudod?
- Persze. – válaszolt.
Majd megöleltük egymást és pár percig csak úgy álltunk.
- Öltözz le kicsim! – mondta határozottan és pedig szót fogadtam neki. Levettem a kabátom és felakasztottam a fogasra, a cipőmet is levettem és oda raktam a többihez. Mielőtt azonban mindezt megtettem volna, válaszoltam neki akár csak egy tisztelgő katona.
- Értettem asszonyom!
- Nem vagy éhes? – kérdezte azonnal.
- Nem vagyok. – válaszoltam.
Majd elindultunk a szobája irányába. A lépcsőnél jártunk éppenséggel, amikor váratlanul megállt. Megijedtem, hogy valami baj van esetleg.
- Mi az? – kérdeztem azonnal.
- Semmi csak… - majd habozott.
Elkezdett a pulzusom magasabb lenni így kérdeztem.
- Csak?
- Szeretném átadni az ajándékom. – mondta lágy hangján.
- Most? – kérdeztem meglepődve.
- Igen most. Szóval. – vett egy nagy levegőt, majd megfogta a kezem és a hasára rakta és folytatta. - Sebastian Vettel apuka leszel!
- Micsoda? – kérdeztem vissza.
- Igen jól hallottad apuka leszel! – ismételte meg még egyszer.
Csak ekkor tudatosodott bennem a dolog. Azt hittem az előbb csak félre hallottam, pedig nem így volt.
- Istenem Mary! El sem hiszem! – mondtam neki, miközben hatalmas boldogság öntött el.
- Pedig jobb, ha hozzászoksz a gondolathoz! – mondta boldogan.
Annyira boldog voltam, hogy nem is gondolkozta, felkaptam és körbe- körbe pörgettem.
- Vigyááázz! – szólt rám.
Letettem. Csak most jutott eszembe, hogy ő terhes, nem kellene így emelgetnem és pörgetgetnem.
- Ne haragudj, nincs semmi bajod? – kérdeztem azonnal, némi aggodalommal a hangomban.
- Nyugodj meg, nincsen semmi. – válaszolt, s csak ekkor nyugodtam meg.
- Mary! – szóltam neki.
- Tessék? – kérdezett vissza.
- Én vagyok a világ legboldogabb embere! – mondtam ezt neki, majd megcsókoltam.
Kitomboltam még magam, majd elindultunk a szobájába. Persze a bőröndöm is vittem magammal, s beérve leraktuk, majd befeküdtem mellé az ágyba. Ő ráhajtotta a mellkasomra a fejét én pedig átkaroltam őt és a karját simogattam. Közben persze már a jövő járt a fejemben.
- Kicsim el sem hiszem! És mennyi idős? – kérdeztem, hisz ezt még nem tudtam.
- 8 hetes.
- És mióta tudod?
- Tegnap tudtam meg. – adta a tudtomra.
- Ez életem legszebb ajándéka. Már magam előtt látom a kisfiúnkat, ahogy focizunk! – gondolkodtam hangosan.
- Kisfiúnk? És mi van, ha kislány lesz? – kérdezett vissza.
- Én annak is örülök majd, csak tudod… - kezdtem, de ő félbeszakított.
- Jó persze, a férfiak szeretnék, ha először fiúk lenne. – mondta ki, amit gondoltam, majd tovább fejtetten a gondolatot.
- Igen kell egy bátyus, hogy a hugicát megvédje majd.
- Hugicát? – kérdezte meglepetten.
- Igen persze! Az erős fiúnk megvédi majd a húgát!- mondtam azonnal.
- Mennyire előreszaladtál!
. Csak elképzeltem a jövőt. Tudod én csak veled, illetve veletek tudom elképzelni.
Kimondtam, amit gondoltam, s ő odahajolt elém majd adott egy csókot.
- Szeretlek! – mondta
- Én is szeretlek! – válaszoltam.
Ezután még egy kis ideig beszélgettünk, majd a fáradtság mindkettőnket álomföldre csalt. Másnap meglehetősen későn keltünk, már 10 óra körül járt az idő, amikor megébredt kedvesen, majd engem is elkezdett ébresztgetni. Én nagyon fáradt voltam. Ő odahajolt hozzám és elkezdte az arcomat simogatni puha kis kezével.
- Hétalvó! Ébresztő! – keltegetett.
- Csak 5 percet még!- kérleltem.
- Nem Seb nincs 5 perc! El kel kezdeni lassan megszokni, hogy ha esetleg hajnalba felsír majd a kicsi fel tudj ébredni.
Áh szóval nekem kell majd kelni. Gondoltam ezért most megijesztem.
- Fent vagyok. – szólaltam meg hirtelen, majd magamhoz húztam.
Ezután hatalmas birkózásba kezdtünk amit megspékeltük egymás csikolgatásával. Mary olyan édesden kacagott, hogy nem volt szívem abbahagyni a csikolását. Ezt műveltük vagy negyed óráig, majd végül kimásztunk az ágyból és egy gyors felöltözés után kéz a kézben haladtunk a földszint felé. Azonban váratlanul megtorpant Mary. Azt hittem, hogy megszédült esetleg.
- Valami baj van? – kérdeztem azonnal.
- Nem hoztam el anyuék ajándékát! – mondta ártatlanul.
- Te nem, de én igen! – mondtam egy mosoly keretében.
- Ezek szerint úgy készültél, hogy megbocsátok? – kérdezte azonnal
- Igen. – s továbbra is mosolyogtam.
- Helyes. – mondta majd adott egy puszit, s én láttam rajta, hogy megkönnyebbült, hogy elhoztam az ajándékot.
Mikor leértünk Emily köszöntött minket:
- Jó reggelt gyerekek!
- Jó reggelt! – válaszolt előbb Mary majd én is.
Most egy kicsit feszült voltam. Féltem attól, hogy Charlie Mary édesapja már nem lesz olyan közvetlen velem. Mégis csak az egy szem lánya Mary és tegnap csúnyán viselkedtem vele. Körülbelül olyan érzésem volt, mint mielőtt először találkoztam vele. Egy kicsit féltem akkor, hogy mit fog hozzám szólni, s a szíven akkor a torkomban dobogott. Nos most is így volt, és most is tartottam attól, hogy fog viselkedni. Ráadásul Mary magamra hagyott, ugyanis elment édesanyjának segíteni, így egyedül maradtunk Charlie-val. De ő úgy bánt velem, mintha semmi sem történt volna. Odajött hozzám és megveregette a vállam:
- Gyere fiam, üljünk le, míg a hölgyek ügyködnek a konyhában!
Én úgy is tettem, leültem vele a kanapéra. Valami nem hagyott fesztelenül ott lenni és úgy éreztem meg kell vele beszéljem a dolgokat.
- Tudod, Charlie tudom, hogy hallottál te is arról, hogy Maryvel összevesztünk… - kezdtem de ő félbeszakított.
- Figyelj fiam, ez a ti életetek. Én nem szólok bele. Tudom, hogy nagyon szeretitek egymást és tisztában vagyok azzal is, hogy néha akadtan veszekedések. Én ebbe nem akarok belefolyni ezt magatoknak kell megoldanotok.
- Rendben. – s most teljesen megnyugodtam.
Elkezdtünk beszélgetni. Jól elvoltunk az öreggel mesélt nekem vicceket is és sokat nevettünk. Majd arra lettem figyelmes, hogy Mary jön oda hozzánk.
- Kész van az ebéd. – mondta.
- Akkor megyünk is, már éhes vagyok. – s csapta össze a kezét Charlie, majd elindult az asztalhoz.
Én felálltam kanapéról és készültem elindulni mikor szerelmem megállított.
- A baba dolgot majd az ajándékozásnál mondjuk el.
- Rendben édesem. – majd adtam egy puszit a szájára és mi is csatlakoztunk az asztalnál ülőkhöz.
Az ebéd kellemes hangulatban telt és Emily igazán finomat főzött, persze mindig is finomakat szokott. Miután elfogyasztottuk Charlie-val megint félre vonultunk, a hölgyek pedig elmentek rendet tenni. Miután végeztek elérkezett az ajándékozás pillanata. Először átadtuk a becsomagolt ajándékokat, majd Maryvel felálltunk és a nagy bejelentésre készültünk. Odaálltam mögé, a kezem a hasára tettem, majd ő elkezdte:
- Anyu, apu! Van még valami.
- Mi? – kérdezték szinte egyszerre
- Tegnap tudtam meg valamit. – egymásra néztünk, majd folytatta. – Gratulálok, nagyszülők lettetek!
Ők fel sem fogták hirtelen a dolgot, csak kérdeztek.
- Micsoda kislányom? Nagyszülők?
- Igen apu, nagyszülők. – válaszolt szerelmem
Majd felpattantak és azonnal jöttek gratulálni. Mindannyian nagyon boldogok voltunk. A nap további része családi hangulatba telt el, jól éreztük magunkat.
Majd következett az este, és ezzel együtt még egy út. Összepakoltunk mindent a kismamával majd elbúcsúztunk a friss nagyszülőktől.
- Sziasztok! Vigyázzatok magatokra kislányom! Figyelj oda, most már a picire is gondolnod kell!- mondta intő szavait Emily Marynek.
- Vigyázok, ne félj. – válaszolt.
- Én meg arra vigyázok, hogy vigyázzon magára!- mondtam mosolyogva, majd oda húztam magamhoz és egy puszit nyomtam a homlokára.
Ezen mindannyian elmosolyodtunk.
- Igen fiam, rád bízom az egyetlen kislányom és a kisunokám is, vigyázz rájuk. – mondta nekem Charlie.
- Vigyázni fogok, ők az életem! – mondtam.
Majd még egyszer megölelgettük egymást, és a kihívott taxiba beszálltunk. Mary még integetett nekik a kocsiból, majd abbahagyta és sóhajtott egy nagyot.
- Valami baj van édesem? – kérdeztem.
- Nincs semmi csak olyan jó volt velük. – mondta elszomorodva.
Én átölelten és magamhoz húztam.
- Jövünk majd nemsokára. – vigasztaltam.
Ebben a pillanatban rettentő boldog voltam. Itt ül mellettem az a nő, akit szeretek és a gyermekünket is ott hordja a szíve alatt. Mi kell ennél több. Egész úton így ültünk. Én az ujjaival játszottam, vidítottam őt. Persze elmondtam neki többször is, hogy mennyire szeretem és örülök annak, hogy megbocsátott.
Hamar kiértünk a repülőtérre. Szerencsére a csomagunk se volt nehéz és igazán mázlistának mondhattuk magunkat, hisz még akadt két jegy a számunkra. Habozás nélkül megvettük, majd a szokásos események után felszálltunk a repülőre. Egymás mellett ültünk. Mary az egész utat végig aludta a vállamon. Én csak őt néztem, azt az angyalt, aki minden boldogságom forrása. Már a leszállás következett így felkeltettem. Megpusziltam, ő pedig nehezem kinyitotta s szemét. Én csak mosolyogtam rá.
- Anyuka, ébresztő! – mondtam neki kedvesen.
- Rendbe apuka! – s ébredezett
Bele telt pár percébe, mire magához tért.
Majd leszálltunk. A csomagokat hamar összegyűjtöttük és ismételten beszálltunk a szokásos járgányunkba, a taxiba. A taxisunk pillanatok alatt kivezetett minket a forgalom sűrűjéből és hamar elvitt minket anyuékhoz. Kiszálltunk, majd megbeszéltük Maryvel, hogy itt is hasonlóan fogjuk a babaprojektet elmondani. Odaléptünk az ajtó elé és én csöngettem. Persze Mary rám förmedt, hogy ne csöngessek, késő van már, biztos alszanak. De én élveztem, hogy csöngethetek. Anyu ébredt fel, aki szinte félig aludva csoszogott elénk. Mikor meglátott minket a nyakunkba ugrott.
- Jajj, de jó, hogy itt vagytok mind a ketten!
- Szia anyu!
- Szia Heike!
- Na gyertek be! Ne fagyoskodjatok itt kint. – invitált be minket.
Mi engedelmeskedtünk, mert kint már hideg volt és minket is átjárt a hideg.
- Gyerekek, előkészítettem Seb szobáját nektek. Pihenjétek ki magatokat, holnap nagy lesz a nyüzsgés.
- Rendben. – mondtuk, majd elindultunk a szobába.
Leraktuk a bőröndöket a sarokba, majd egy gyors zuhany után bemásztunk az ágyba.
- Gyerekek, előkészítettem Seb szobáját nektek. Pihenjétek ki magatokat, holnap nagy lesz a nyüzsgés.
- Rendben. – mondtuk, majd elindultunk a szobába.
Leraktuk a bőröndöket a sarokba, majd egy gyors zuhany után bemásztunk az ágyba.
Mary odabújt mellém és én átkaroltam őt. Nem engedtem ki a kezeim közül. Hamar elaludtunk.
Reggel öcsém, vagyis Fabi rikácsolására ébredtünk.
- Anyu jól hallottam Seb és Mary jöttek este? – üvöltözött a szobájából.
- Igen. – szólt anyu a konyhából. – De Fabi ne zajongj, még alszanak.
- Csak aludtunk. – morogtam. – Egyszer elkapom ezt az őrültet. – ezzel persze Fabira céloztam.
- Nyugalom apuka! – csitított kedvesem.
Még pár percnyi csendes pihenőt tartottunk az ágyban, majd összeszedtük magunkat és kifáradtunk a szobából. A nappaliban már ott volt apu. Boldogan jött hozzánk és köszöntött minket. Majd néhány szót váltott Maryvel, aki elment anyunak segíteni. Mi apuval leültünk és elkezdtünk beszélgetni.
- Jaj fiam, anyád mesélte mit csináltál!
- Gondoltam.
- Örülj, hogy ez a tündér megbocsátott!
- Örülök neki!
Majd egyszer csak ide viharzott hozzánk öcsém.
- Na végre itt vagy! – köszöntöttem. – Muszáj neked mindig ordibálnod?
- Szia Seb én is örülök, hogy látlak.
Majd leült mellénk. Igazából nagyon szeretem az öcsém és mindig is arról voltunk híresek, hogy ahol csak tudtuk piszkáltuk csipkedtük a másikat. És ez, most sem változott. Jó, hiába nem vagyunk már gyerekek, de erről a szokásról nem tudunk lemondani. Olyan ez mint a káros szenvedély, csak ez szórakoztatóbb. Most is egymás vérét szívtuk, mikor csöngettek.
- Majd én nyitom. – pattantam fel.
- Ezt mi is így gondoltuk. – szúrta még ide Fabi.
Kinyitottam az ajtót és testvéreim álltak velem szembe. Nagyon megörültek nekem. Persze nem egyedül jöttek. Marcus és Thomas is velük voltak. Ők testvéreimnek a kedveseik. Hát nem kicsi a család, ezt meg kell jegyezni. A következő pillanatban arra lettem figyelmes, hogy már Maryt szorongatják a lányok. Nagyon örültek neki is. Ők hárman nagyon jó barátnők lettek. Sokszor le sem lehet őket lőni, egyfolytában csak beszélgetnek. Majd elvonultak a konyhába a család női tagjai és minket férfiakat, itt hagytak a nappaliba. Mi persze azonnal férfi témákra váltottunk. Majd bevágtatott Melanie és közölte velünk, hogy mehetünk enni. Mindannyian felálltunk és mentünk is, hogy neki lássunk az ebédnek. Anyu hozta a formáját, most is ízletes ételt rakott nekünk össze. Ebéd utána a lányok megint magunkra hagytak minket, majd egy röpke fél óra után vissza is tértek a konyha sűrű erdejéből. Ezután az ajándékozásnak neki láttunk. Miután a csomagokat miszlikre szedtük és megnéztük mit rejtenek a dobozok, megint a nagy bejelentésre készültünk. Most hagyott Mary, hogy én beszéljek, így neki is kezdtem.
- Anyu, apu, többiek van egy kis bejelentenivalónk!
Láttam, hogy mindenki feszülten figyel.
- Mary kisbabát vár!
Felpattant mindenki és nekünk esett. Össze- vissza ölelgettek minket, majd Stephaniék is bejelentésre készültek.
- Akkor mi is szeretnénk valamit mondani. Anyu, apu még egy kisunokátok lesz.
Ez meglepő volt, és mi is azonnal mentünk gratulálni. Majd Melaniék is készülődtek. Már azt hittem ég egy baba lesz!
- Akkor mi már csak annyit mondanánk, hogy anyu, apu Marcus eljegyzett.
Ennek is nagyon örültünk. Mindenki remek hírekkel szolgált és ez a nap már nem is lehetett volna jobb! A csajok megint félrevonultak és elkezdtek csacsogni. Gondolom már tervezgettek, hisz tudjuk milyenek a nők. Épp ezt beszéltük mi a fiúkkal. Miután megtárgyalták a halaszthatatlan dolgokat visszatértek hozzánk és a nap hátralévő részét együtt töltötte a család. Beszélgetésben és boldogságba. Az este pedig hamar elkövetkezett. Most hamar nyugovóra tértünk, mert hajnalba lesz az utunk. Ugyanis már csak hajnalba, na jó a reggel hét nem hajnalnak számít, bár ki tudja ezt, maradt jegy. Mielőtt persze elmentünk volna lefeküdni, elbúcsúztunk még a két nővéremtől és immár újdonsült vőlegénytől és apukától.
Ma este is hasonlóan aludtunk el, Mary a karjaim között feküdt. Hajnalba azonban mocorgásra ébredtem. Óvatosan kinyitottam a szemem és láttam, hogy Mary próbálkozik kimászni az ágyból.
- Baj van édes? – kérdeztem.
- Nincs semmi, pihenj még. – mondta szelíd hangján, majd nyomott egy puszit a számra.
- Jó. – s ismételten félálomba estem vissza.
Körülbelül egy negyed óra múlva az ágy engem is kivetett. Nem tudtam aludni, ő ugyanis nem feküdte mellettem. Összeszedtem magam, majd a konyhába mentem. Ott ült Mary a pultnál, adtam egy puszit neki, és megreggeliztünk. Miután végeztünk a csomagokat az ajtóhoz cipeltem és hívtam egy taxit. Nem szerettem volna, ha ilyen fáradtan anyuék vezetnek. Elkezdtünk végül búcsúzkodni. Majd Fabi kirontott kócosan a szobájából.
- Fent vagyok! Várjatok! Ne menjetek el!
Mi persze megvártuk és tőle is elbúcsúztunk. Majd anyuéktól is búcsút vettünk, akik hasonlóan Mary szüleihez megígértették velünk, hogy vigyázunk magunkra. Majd ismételten a megszokott közlekedési eszközt vettük igénybe, a taxit. Minden a megszokott ritmusban zajlott, a repülő út alatt sem volt gubanc. Most azonban én aludtam Mary vállán. Leszállás után a csomagokat is összeszedtük és az utolsó taxis út is elkövetkezett. Hamar hazaértünk, majd beléptünk a házba.
- Sajnálom Seb. – kezdte Mary, de nem hagytam, hogy folytassa.
- Shhh! Lerakjuk a csomagot és feldíszítjük a fát.
Majd így is tettünk. Mary először összetakarította a díszdarabokat, majd közös erővel feldíszítettük a fát. Igazán jól mutatott. Majs odaléptem elé, mélyen a szemébe néztem és megcsókoltam. Most eljött az én pillanatom és az ajándékomé.
- Akkor most én szeretném az ajándékom átadni. - kezdtem bele.
Letérdeltem elé, majd folytattam:
- Mary Burke hozzám jössz feleségül? – majd kinyitottam a már sokat emlegetett dobozkát, benne a gyűrűvel.
- Igen. – kaptam azonnal választ.
Majd felálltam és az ujjára húztam a gyűrűt. Azonnal a nyakamba ugrott és egy puszi áramlattal találtam magam szembe. Miután ezen túlesett leültünk a kanapéra. Immár, mint ifjú menyasszony és vőlegény. Szemben ültünk a fával. Átöleltem ő pedig a vállamra hajtotta a fejét. Majd bekapcsoltam a Hifit és Mary kedvenc száma szólt Michael Buble-tól a Jingle Bells.
Hallgattuk a zenét és néztük a fát, élveztük egymás társaságát és az ünnepet is. Majd belegondoltam, lesz még mit mesélni a szülőknek.
Reggel öcsém, vagyis Fabi rikácsolására ébredtünk.
- Anyu jól hallottam Seb és Mary jöttek este? – üvöltözött a szobájából.
- Igen. – szólt anyu a konyhából. – De Fabi ne zajongj, még alszanak.
- Csak aludtunk. – morogtam. – Egyszer elkapom ezt az őrültet. – ezzel persze Fabira céloztam.
- Nyugalom apuka! – csitított kedvesem.
Még pár percnyi csendes pihenőt tartottunk az ágyban, majd összeszedtük magunkat és kifáradtunk a szobából. A nappaliban már ott volt apu. Boldogan jött hozzánk és köszöntött minket. Majd néhány szót váltott Maryvel, aki elment anyunak segíteni. Mi apuval leültünk és elkezdtünk beszélgetni.
- Jaj fiam, anyád mesélte mit csináltál!
- Gondoltam.
- Örülj, hogy ez a tündér megbocsátott!
- Örülök neki!
Majd egyszer csak ide viharzott hozzánk öcsém.
- Na végre itt vagy! – köszöntöttem. – Muszáj neked mindig ordibálnod?
- Szia Seb én is örülök, hogy látlak.
Majd leült mellénk. Igazából nagyon szeretem az öcsém és mindig is arról voltunk híresek, hogy ahol csak tudtuk piszkáltuk csipkedtük a másikat. És ez, most sem változott. Jó, hiába nem vagyunk már gyerekek, de erről a szokásról nem tudunk lemondani. Olyan ez mint a káros szenvedély, csak ez szórakoztatóbb. Most is egymás vérét szívtuk, mikor csöngettek.
- Majd én nyitom. – pattantam fel.
- Ezt mi is így gondoltuk. – szúrta még ide Fabi.
Kinyitottam az ajtót és testvéreim álltak velem szembe. Nagyon megörültek nekem. Persze nem egyedül jöttek. Marcus és Thomas is velük voltak. Ők testvéreimnek a kedveseik. Hát nem kicsi a család, ezt meg kell jegyezni. A következő pillanatban arra lettem figyelmes, hogy már Maryt szorongatják a lányok. Nagyon örültek neki is. Ők hárman nagyon jó barátnők lettek. Sokszor le sem lehet őket lőni, egyfolytában csak beszélgetnek. Majd elvonultak a konyhába a család női tagjai és minket férfiakat, itt hagytak a nappaliba. Mi persze azonnal férfi témákra váltottunk. Majd bevágtatott Melanie és közölte velünk, hogy mehetünk enni. Mindannyian felálltunk és mentünk is, hogy neki lássunk az ebédnek. Anyu hozta a formáját, most is ízletes ételt rakott nekünk össze. Ebéd utána a lányok megint magunkra hagytak minket, majd egy röpke fél óra után vissza is tértek a konyha sűrű erdejéből. Ezután az ajándékozásnak neki láttunk. Miután a csomagokat miszlikre szedtük és megnéztük mit rejtenek a dobozok, megint a nagy bejelentésre készültünk. Most hagyott Mary, hogy én beszéljek, így neki is kezdtem.
- Anyu, apu, többiek van egy kis bejelentenivalónk!
Láttam, hogy mindenki feszülten figyel.
- Mary kisbabát vár!
Felpattant mindenki és nekünk esett. Össze- vissza ölelgettek minket, majd Stephaniék is bejelentésre készültek.
- Akkor mi is szeretnénk valamit mondani. Anyu, apu még egy kisunokátok lesz.
Ez meglepő volt, és mi is azonnal mentünk gratulálni. Majd Melaniék is készülődtek. Már azt hittem ég egy baba lesz!
- Akkor mi már csak annyit mondanánk, hogy anyu, apu Marcus eljegyzett.
Ennek is nagyon örültünk. Mindenki remek hírekkel szolgált és ez a nap már nem is lehetett volna jobb! A csajok megint félrevonultak és elkezdtek csacsogni. Gondolom már tervezgettek, hisz tudjuk milyenek a nők. Épp ezt beszéltük mi a fiúkkal. Miután megtárgyalták a halaszthatatlan dolgokat visszatértek hozzánk és a nap hátralévő részét együtt töltötte a család. Beszélgetésben és boldogságba. Az este pedig hamar elkövetkezett. Most hamar nyugovóra tértünk, mert hajnalba lesz az utunk. Ugyanis már csak hajnalba, na jó a reggel hét nem hajnalnak számít, bár ki tudja ezt, maradt jegy. Mielőtt persze elmentünk volna lefeküdni, elbúcsúztunk még a két nővéremtől és immár újdonsült vőlegénytől és apukától.
Ma este is hasonlóan aludtunk el, Mary a karjaim között feküdt. Hajnalba azonban mocorgásra ébredtem. Óvatosan kinyitottam a szemem és láttam, hogy Mary próbálkozik kimászni az ágyból.
- Baj van édes? – kérdeztem.
- Nincs semmi, pihenj még. – mondta szelíd hangján, majd nyomott egy puszit a számra.
- Jó. – s ismételten félálomba estem vissza.
Körülbelül egy negyed óra múlva az ágy engem is kivetett. Nem tudtam aludni, ő ugyanis nem feküdte mellettem. Összeszedtem magam, majd a konyhába mentem. Ott ült Mary a pultnál, adtam egy puszit neki, és megreggeliztünk. Miután végeztünk a csomagokat az ajtóhoz cipeltem és hívtam egy taxit. Nem szerettem volna, ha ilyen fáradtan anyuék vezetnek. Elkezdtünk végül búcsúzkodni. Majd Fabi kirontott kócosan a szobájából.
- Fent vagyok! Várjatok! Ne menjetek el!
Mi persze megvártuk és tőle is elbúcsúztunk. Majd anyuéktól is búcsút vettünk, akik hasonlóan Mary szüleihez megígértették velünk, hogy vigyázunk magunkra. Majd ismételten a megszokott közlekedési eszközt vettük igénybe, a taxit. Minden a megszokott ritmusban zajlott, a repülő út alatt sem volt gubanc. Most azonban én aludtam Mary vállán. Leszállás után a csomagokat is összeszedtük és az utolsó taxis út is elkövetkezett. Hamar hazaértünk, majd beléptünk a házba.
- Sajnálom Seb. – kezdte Mary, de nem hagytam, hogy folytassa.
- Shhh! Lerakjuk a csomagot és feldíszítjük a fát.
Majd így is tettünk. Mary először összetakarította a díszdarabokat, majd közös erővel feldíszítettük a fát. Igazán jól mutatott. Majs odaléptem elé, mélyen a szemébe néztem és megcsókoltam. Most eljött az én pillanatom és az ajándékomé.
- Akkor most én szeretném az ajándékom átadni. - kezdtem bele.
Letérdeltem elé, majd folytattam:
- Mary Burke hozzám jössz feleségül? – majd kinyitottam a már sokat emlegetett dobozkát, benne a gyűrűvel.
- Igen. – kaptam azonnal választ.
Majd felálltam és az ujjára húztam a gyűrűt. Azonnal a nyakamba ugrott és egy puszi áramlattal találtam magam szembe. Miután ezen túlesett leültünk a kanapéra. Immár, mint ifjú menyasszony és vőlegény. Szemben ültünk a fával. Átöleltem ő pedig a vállamra hajtotta a fejét. Majd bekapcsoltam a Hifit és Mary kedvenc száma szólt Michael Buble-tól a Jingle Bells.
Hallgattuk a zenét és néztük a fát, élveztük egymás társaságát és az ünnepet is. Majd belegondoltam, lesz még mit mesélni a szülőknek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése